A következő tanév elején kapnának béremelést a tanárok

2016. május 17. - 16:13 | Belföld

Az alap- és középiskolákban dolgozó tanárok, valamint az egyetemi oktatók is 6 százalékos béremelésre számíthatnak szeptember 1-től - derül ki az oktatásügyi minisztérium által jegyzett törvénymódosító javaslatból.

A következő tanév elején kapnának béremelést a tanárok

A minisztérium arról a TASR hírügynökségnek eljuttatot közleményében jelezte, hogy már tárcaközi egyeztetésre bocsátották a jogszabály-módosító javaslatot, amely a kormányprogramba foglalt oktatásügyi intézkedések egyik első megnyilatkozása.

A javaslat értelmében a regionális oktatásban dolgozó tanárok és a főiskolai pedagógusok bére idén szeptembertől 6 százalékkal emelkedhet, a későbbi béremelésről azonban még nincs döntés. A kormány tervei szerint, amennyiben a következő két évben véghez viszik a legszükségesebb oktatásügyi reformokat, a tanárok bére 2018. január elsejétől minden évben további 6 százalékkal emelkedhet.

(tasr/para)