Közegészségügyi Hivatal: Biztonságos az ivóvíz Somorján

2018. március 29. - 15:59 | Régió

A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) szerint nem kell figyelembe venni annak a vízvizsgálatnak az eredményeit, mely szerint szennyezett lenne Somorja ivóvize. Ennek oka, hogy nem egy akkreditált mintavételről volt szó. A helyzetet a régióban egészségügyi szakemberek vizsgálják.

„Jelenleg nem kell semmilyen egészségvédelmi intézkedést tenni ezek miatt a vizsgálati eredmények miatt” – biztosított Zuzana Drobová a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) kommunikációs osztályáról. Továbbá arra figyelmeztetett, hogy olyan vizsgálat alapján, amely nem garantálja az elemzett mintaanyag eredetét, az ÚVZ nem fogadhat el egészségvédelmi intézkedést (mint amilyen például az ivóvízhasználat korlátozása).

Drobová megerősítette, hogy az ÚVZ jegyzőkönyvet kapott egy akkreditált laboratóriumból, amely azt állítja, hogy egy március 21-én végzett vízvizsgálat során négyféle növényvédő szer jelenlétét mutatták ki az ivóvízben. Az egyik növényvédő szer mértéke elérte az egészségügyi határérték háromszorosát. „A jegyzőkönyvből azonban kiderül, hogy nem akkreditált mintavételről van szó, és a megrendelő maga vett mintát” – mondta Drobová.

„A növényvédő szerek jelenlétének vizsgálatához a mintavételnek meg kell felelnie bizonyos feltételeknek, technikai normáknak (a mintavétel módja, a tárolóedény típusa, a laboratóriumba szállítás módja és ideje), melyek azt biztosítják, hogy az eredményeket számításba lehet venni” – magyarázta.

Az ÚZV egyúttal arra emlékeztetett, hogy a nem hivatalos vizsgálat során talált kémiai anyagnak a megengedettnél háromszor magasabb értéke „nem releváns, és nem érvényes rá a megadott határérték”. A hivatal azt is hozzátette, hogy az ivóvíz-szolgáltató csak azoknak a növényvédő szereknek a jelenlétét köteles vizsgálni, amelyek jelenléte elképzelhető az adott térségben.

A Progresszív Szlovákia parlamenten kívüli párt szerint, amely a vizsgálatra felhívta a figyelmet, az erre vonatkozó törvény pontatlanul fogalmaz: „Azt írja, hogy csak azokat a növényvédő szereket, illetve ezek metabolitjait kell vizsgálni, amelyeknek a jelenléte feltételezhető az ivóvízben. Azt viszont a törvény nem írja, hogy mi alapján.”

TASR