Közel húsz év után távozik a Juventus veterán védője

camera

1

Közel húsz év után távozik a Juventus veterán védője

Fotó: TASR/AP 

Megosztás

A szezon végén, közel húsz év után távozik a Juventus labdarúgócsapatától a klub veterán védője, Giorgio Chiellini.

A 37 éves Európa-bajnok hátvéd szerdán éjszaka, a hosszabbítás után 4-2-re elveszített Olasz Kupa-döntő után árulta el újságíróknak, hogy távozik az együttestől, amelynek színeiben hétfőn, a Lazio elleni bajnokin köszönhet el a torinói közönségtől, utolsó meccse pedig Firenzében, a Fiorentina otthonában lesz majd.

"Mindent megtettem a klubnál, amit tudtam. Remélem, marad utánam valami" – mondta az Internazionale elleni finálét követően Chiellini, aki 2005-től játszik a Juvénál, mellyel kilenc bajnoki címet és öt Olasz Kupát nyert, illetve kétszer jutott be a Bajnokok Ligája fináléjába. A belső védő eddig 559 hivatalos mérkőzésen lépett pályára a Juventusban, amivel Alessandro del Piero és Gianluigi Buffon után harmadik a klub örökranglistáján.

A pisai születésű, Livornóban nevelkedett futballista két hete jelentette be, hogy elköszön a válogatottól, búcsúmeccsét az argentinok ellen játssza majd június elsején a londoni Wembley Stadionban, ahol tavaly Eb-aranyat nyert a nemzeti együttessel. Azt ugyanakkor sem áprilisban, sem szerdán nem említette, hogy visszavonulna, és sajtóhírek szerint biztosan folytatja még karrierjét, méghozzá a tengerentúlon, az MLS-ben.

(MTI)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program