Közel ötszáz fát ültetnek el a Csallóközben, ma Dunaszerdahelyen jártak

„Az igazi természetvédő az, aki tudja, hogy a világot nem szüleinktől örököltük, hanem gyermekeinktől kölcsönözzük.” John James Audubon gondolatával a Kukkonia polgári társulás is egyetért. Éppen ezért, november elején, a Green Kukkonia (Zöld Kukkonia) projekt keretén belül közel ötszáz fát ültetnek el húsz csallóközi településen. Ma délután Dunaszerdahelyen jártak, egyebek mellett a Kodály Zoltán Alapiskolát ajándékozták meg facsemetékkel.

Közel ötszáz fát ültetnek el a Csallóközben, ma Dunaszerdahelyen jártak
Fotók: Cséfalvay Á. András- További felvételekért kattints!

A faültetésbe bekapcsolódtak az FC DAC 1904 játékosai is, az iskolákban velük együtt ültethettek fát a diákok. Rajtuk kívül az Új Nő szerkesztősége is csatlakozott a kezdeményezéshez. A projekt az RRA ISTER és az FC DAC 1904 közreműködésével valósult meg.

„Csaknem ötszáz fa kerül kiültetésre november első és második hetében a Csallóköz húsz településén. A facsemeték elültetése egyúttal szimbólum is, hiszen aki fát ültet, életet ad, és az, aki életet ad, jövőt teremt. Célunk, hogy zöldebbé, élhetőbbé tegyük környezetünket”

– magyarázta Molnár Anna, a Kukkonia marketingmenedzsere.

Az új fák hosszú évtizedekig szolgálják majd a várost, a községeket és lakosaikat, szebb környezetet teremtenek az utókor számára. A kezdeményezés célja minél több lakost bevonni a faültetésbe. Igyekeztek előnyben részesíteni az olyan őshonos fákat, mint a juhar, a kőris, a vadcseresznye és a tölgy.

A dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskolában mintegy 50 önkéntes segítségével ültettek fákat. Közreműködött többek közt Az FC DAC három játékosa: Kalmár Zsolt, Vida Kristopher, Koštrna Kristián. A gyerekek nagy örömmel fogadták a focistákat, faültetés közben végig ott nyüzsögtek körülöttük, még lapátot is szívesen ragadtak. Egy-egy fa elültetése után persze azonnal elővették a telefonjaikat, hogy közös fotót készíthessenek a focistákkal, valamint az autogramosztogatás sem maradhatott el.

„Nagyszerű érzés, hogy itt lehettünk és részt vehettünk ebben a kezdeményezésben. Mi is szívesen teszünk annak érdekében, hogy a jövőben több fa legyen a Csallóközben. Reméljük, ezzel ösztönözni tudunk másokat is, s ezután minél többen fognak majd maguktól fát ültetni”

– mondta Kalmár Zsolt.

„Nagy sikert aratott a mai faültetésünk. A gyerekek lelkesen segédkeztek a munkában, a játékosok pedig hasonlóan nagy örömmel lapátoltak és gereblyéztek a facsemeték körül” – nyilatkozta Molnár Anna.

A hétvégén Somorján, Dunaszerdahelyen és Komáromban folytatják a faültetést, a települések teljes listája megtalálható a Kukkonia weboldalán.

„Zöld projektünkkel szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy mindenki tehet valamit a környezetéért és a klímaváltozás ellen: tudatos életmóddal, szelektálással, újrahasznosítással, minimalizálással, és természetesen fák ültetésével”

– hangsúlyozta Dóka Tímea, a Kukkonia polgári társulás elnöke.

„Ültess Te is fát! Töltsd fel a fotót a faültetésről a Kukkonia honlapjára november 5-től november 20-ig, és számoljuk együtt, mennyivel több fa magasodik a Csallóközben. Ráadásul Kukkonia terméket is nyerhetsz!” – buzdít mindenkit a Kukkonia polgári társulás csapata.

SzC