Közgyűlésen találkoznak a Most-Híd kormánypárt tagjai

2019. szeptember 12. - 18:21 | Belföld

Közgyűlésen találkoznak a Most-Híd kormánypárt tagjai szombaton Pozsonyban. A fő témák a kormány tagjaként elért eredmények és a választások előtti programprioritások lesznek. Megemlékeznek a párt alapításának tizedik évfordulójáról is. Erről Debnár Klára, a Most-Híd szóvivője tájékoztatta a TASR hírügynökséget csütörtökön. Bastrnák Tibor frakcióelnök elmondása szerint a gyűlésen az elnökség minden tagja és a párt más fontos képviselői is jelen lesznek.

Közgyűlésen találkoznak a Most-Híd kormánypárt tagjai
Bastrnák Tibor (TASR)

„Egy átlagos kongresszus lesz, melyen kiértékeljük majd a párt eddigi tevékenységét, és beszélni fogunk a jövőbeni stratégiáról is” – mondta Bastrnák. Hozzátette: a pártban már régóta szó van arról, hogyan motiválják a fiatalabb párttagokat. A gyűlésen azt is megvitatják majd, hogy felajánlanak-e nekik helyeket az elnökség soraiban.

Bastrnák cáfolta azokat az információkat, melyek szerint a közgyűlésen nem fog részt venni a párt néhány prominens tagja. Állítása szerint Gál Gábor igazságügy-miniszter az egyetlen, aki talán nem fog eljönni egészségügyi okok miatt. A frakcióvezető azt is tagadta, hogy viták lennének vagy feszült lenne a légkör a párt vezetésében.

TASR