Kozmetikázással oldaná a menzamoslék okozta feszültséget a Gastro DS – Hájos személycserét ígért, ha nem jön be

2021. november 19. - 20:54 | Régió

A dunaszerdahelyi képviselő-testület soros ülésén is előkerült a iskolai étkezdékben készített felvételek okozta feszültséghullám. A társaság ügyvezetője magyarázkodott, de közben még a felvételek hitelességét is sikerült kétségbe vonnia. A polgármestert is dühíti az ügy, több képviselő szerint csupán képmutató változtatások történtek, míg némelyikük a központosított iskolakonyha-rendszert okolja. Összefoglaljuk.

Kozmetikázással oldaná a menzamoslék okozta feszültséget a Gastro DS – Hájos személycserét ígért, ha nem jön be
Illusztráció - Cséfalvay Á. András (archívum)

A napirendi pontok egyike arról szólt, hogy az iskola- és óvodakonyha-reform következő komolyabb állomásaként a város kikölcsönzi az Október utcai óvoda konyháját a városi tulajdonú Gastro DS társaságnak, amely korábban már a Szabó Gyula, illetve a Jilemnický utcai alapiskola konyháinak felújítását is levezényelte. Jövőre ugyanis sor kerülhet az Október utcai intézmény konyhájának hasonló felújítására, ahonnan azt követően központilag látnák el az összes dunaszerdahelyi óvodát.

A konkrét javaslat helyett azonban szinte azonnal azokra a fényképekre terelődött a téma, amelyek néhány hete szülők tucatjaiban verték ki a biztosítékot. Rengetegen szórták a szitkokat az iskolakonyhákra és az azokat üzemeltető Gastro DS-re, ennek szálát vette fel Őri Rita független képviselő is.

„Amikor a kislányom hazajön, nem tudja megmondani, mi volt az ebéd, mert nem tudja beazonosítani… Amikor azt a spagettiszerű valamit látta a képen, azt mondta, ki kellett köpnie, mert nem tudta megenni”

– fogalmazott. Kritizálta a Gastro DS-t és a mellette ülő Hakszer Roland képviselővel együtt tulajdonképpen azt az álláspontot képviselték, hogy ez az egész menza-ügy annak az eredménye, hogy központosították az iskolakonyhákat, most pedig erre készül a város az ovikkal is. „Miért akartok központosítani, amikor itt az élő példa, hogy több ezer gyerek kerül veszélybe?” – tette fel a kérdést Hakszer.

Őri Rita (archív felvétel)

„Aláírásokat fogok gyűjteni az összes óvodában, hogy ezt megakadályozzam. Mielőtt szavaznak, tartsák szem előtt a gyerekek érdekeit” – jegyezte meg Őri.

Annak idején ugyancsak függetlenként, de megszavazta az iskolakonyha-reformot Antal Ágota képviselő, aki most elmondta, hogy az ilyen döntésekért emberileg is felelősek, nemcsak politikailag. „Azt szeretném kérni az összes illetékestől, hogy az a felelősség, amit vállalunk a döntéseinknél, jelenjen meg a megvalósításuknál is” – húzta alá, kiemelve, hogy mikor ilyen botrány kipattanik, és megjelennek a fent is említett fotók a gyerekeknek kínált ételekről, akkor az már nem aznapi probléma, mivel "rendkívül hosszú idő telik el addig, míg a szülők szava elér az illetékesekig".

Hájos Zoltán polgármester a reform védelmére kelt, hangsúlyozva, hogy a berendezések színvonala jó minőségű étel elkészítését feltételezi, az alapanyagok központi beszerzése pedig az árak leszorítását. Emlékeztetett rá, hogy korábban volt rá példa, hogy valamelyik iskolakonyha beszállítója az egyik bevásárlóközpontban vásárolt kiskereskedelmi áron, majd a saját árrését még rátéve adta azt tovább a konyhának, ami pedig pazarlás.

„Én is fel voltam háborodva, hogy mi került a gyermek asztalára. Emberi tényező, ami befolyásolja most már az étel minőségét, mennyiségét vagy tálalási módját. Hogy valaki azokon a hipermodern gépeken tud-e főzni. Ha nem, akkor ki kell dobni. Nem kell nekünk olyan szakember, aki csak látszatra szakember”

– szögezte le.

„Még mosléknak is gusztustalan” – Minősíthetetlen iskolai menzakaják verték ki a biztosítékot Dunaszerdahelyen

Kosztra András, a Gastro DS ügyvezetőjének reakciója felemásra sikeredett.

„Nem tudom, honnan kerültek elő azok a fényképek, hol készültek, hogyan tudták egyáltalán elkészíteni, de nem dokumentálja, hogy mi ilyen ételt adtunk át az étkezőnek” – reagált az interneten terjedő fotókra, ugyanakkor elismerte, hogy hibázhattak ők is.

„Viszont szeretném elutasítani azt a brutális támadást, ami nem elsősorban a céget, hanem a kollégáinkat érte – szakácsokat, sofőröket, segédeket, akik minden egyes nap hajnaltól dolgoznak, az utolsó pár hétben a sírás határán, azon, hogy a 2100 iskolás gyermek megkapja délben a maga meleg ételét” – fejtette ki. Elutasította azt is, hogy bármelyik gyerek veszélyben lenne, és végigmondta, milyen certifikált folyamatok szerint dolgoznak, milyen normákat kell betartaniuk.

Horváth Zoltán, aki azelőtt, hogy politikailag szembekerült a polgármesterrel, a város alpolgármestereként az egyik fő védnöke volt a reformnak, elmondta, hogy nem a rendszerben van a hiba, mivel szavai szerint az nemcsak Csehországban működik, ahol maguk is megtekintették, de Nyugat-Európa nagy részén is.

Horváth Zoltán (archív felvétel)

„A kezdetektől tudni lehetett, hogy a rendszernek hol vannak a kritikus pontjai. (…) Vissza kell utasítani, hogy a rendszer ördögtől való, mert ha rendeltetésszerűen használják, akkor működik, mivel a berendezések, amelyek a konyhákban vannak, világszínvonalúak” – vélekedett.

Hájossal együtt említettek viszont konkrét momentumokat is, amelyeket a Gastro DS konyhai dolgozói nem tartottak be, és hasonló véleményeket hallottunk az általunk megkérdezett szülőktől is, akik a gyermekeik által elmondottak alapján arra panaszkodtak, hogy az étel, amit kapnak, kevés, helyenként kimaradnak alapanyagok (mint a sokat emlegetett spagettinék), nem mellesleg pedig hidegen kerül a tányérjukra.

A testületi ülésen is említést tettek róla, hogy némelyik iskolában azért nyitják ki idő előtt az ebéd szállítására szolgáló melegítő boxokat, és ugyancsak azért nem használják a tányérmelegítőket, hogy az ebéd kihűljön, mivel ha túl forrón kapja az ebédet az iskolás, akkor nem végez vele időben. Hallani olyasmit is, hogy a Gastro DS némely munkatársai még azelőtt tesznek félre maguknak több adaggal, hogy egyáltalán elkezdődne az ebédosztás.

Kosztra András is elismerte, hogy a kritikus pontja az egésznek, hogy maga az étel hogyan kerül a tányérra, milyen a hőmérséklete. „Megteszünk mindent annak érdekében, hogy több ilyen sajnálatos esemény, mint az őszi szünet utáni első munkanapon megtörtént, ne történhessen meg. A kritikus pontokon emberi mulasztások történtek, be kell valljuk” – szögezte le.

Ami a helyzet javítását célzó intézkedéseket illeti, közölte, hogy az egyes étkezdékben kihelyeznek lefóliázva egy mintapéldányt arról, hogyan kell annak a bizonyos ételnek kinéznie, amit a gyermek megkap, emellett pedig kifüggesztették annak a bizonyos ételnek a kivonatát a normakönyvből.

Azt üzente a szülőknek, menjenek el maguk is megnézni, és „ne terjesszenek olyan képeket, amelyeket le sem főztünk”.

Hájos Zoltán (archív felvétel)

Horváth Zoltán később erre reagálva megjegyezte, hogy a covid-járvány miatt a szülők nem mehetnek be az étkezdékbe, amivel egyetért, viszont így nem érti, mi értelme a mintapéldánynak.

Az ügyvezető elmondta továbbá, hogy az eddigieknél is szigorúbb időbeosztás szerint dolgoznak, és többször is lemérik az étel hőmérsékletét, tömegét, sűrűségét. „Megtaláltuk azt a néhány személyt, akik ez esetben bizonyíthatóan konkrét hibákat követtek el. Személycseréket hajtottunk végre házon belül” – mondta.

Horváth képviselő ezt kiegészítendő azt javasolta, hogy mivel kell lenniük jegyzőkönyveknek arról, hogyan végzik a Gastro DS munkatársai a dolgukat, rendeljenek egy független auditot a kiszállításra és az ételkiadásra.

Horváth Zoltán emlékeztetett arra is, hogy ugyanakkor nemcsak a konyhákat kellett volna magas színvonalra emelni, de a többi iskola ételkiadóját is, ám szerinte nem ez történt. Úgy látja továbbá, hogy a cég túl nagy ütemben igyekszik megfelelni a kommersz igényeknek is, miközben még az iskolakonyhákat sem sikerül megfelelően ellátni. Pillanatnyilag a Gastro DS-hez tartozó konyhákban naponta mintegy 2800 ebédet főznek le, amelyből 2000-2100 megy az iskolásoknak, 300 pedig a nyugdíjasoknak, a többi külső megrendelőknek.

Antal Ágota (archív felvétel)

Antal Ágota az ügyvezető magyarázata mögött szerecsenmosdatást lát, és hiányolja az önreflexiót.

„Nem tudok higgadt maradni. Azt hittem, válaszokat kapunk arra, hogy a hiányosságokat hogyan pótoltuk. (…) Ha volna önreflexió, akkor egy vezető részéről azt halljuk, hogy igen, hibáztunk. Nem normákat fog felolvasni” – húzta alá.

Hájos Zoltán ugyanakkor bízik benne, hogy az ominózus eset után hozott intézkedések meghozzák a kívánt változást, és a minőséget sikerül megtartani.

„Azt kell elvárni és megkövetelni, hogy a szigorú normák, amelyekről az igazgató is szólt, be legyenek tartva, mert a normák rendben vannak. Akinek ez nem tetszik, az mehet. (…) Ha még egyszer azt lehet majd olvasni, hogy nem megfelelően működik a Gastro, én fogok javaslatot tenni személycserére, erre ígéretet teszek” – hangoztatta a polgármester.

Az egész vita után a teljesen mellékvágányra került konkrét javaslatról azért szavaztak is a képviselők, és Hakszeréken kívül lényegében mindenki a reform folytatása mellett foglalt állást.

(SzT)

Címkék: Gastro DS, iskolakonyha