Közösen sírni

Ez nem hangsúlyok kérdése, hanem a szabadságé és a felvilágosult (igen, egyházakon belül is valamilyen formában felvilágosult) gondolkodásé.

Igenis vannak olyan egyetemes (kulturális – mert milyen, ha nem kulturális, ugye bakker?) értékek, amelyek vallástól függetlenül minden ember sajátjai. Azon belül kiemelik vagy egyenesen definiálják egy-egy kulturális régió karakterét is. Arab számok, latin betűk, boltív, agyagedény, állattenyésztés, tánc és zene nélkül… – ja persze, a globalizáció, majdnem elfelejtettem…

Ha a Hagia Sofia égne le, normális keresztény azt is megkönnyezné. Nemcsak azért, mert eredetileg keresztény templom volt.

Ha Angkor, a piramisok (bárhol), a Partenon, a mekkai nagymecset, a Potala palota stb., stb., stb. elpusztulnának, minden normális ember vallásra való tekintet nélkül sajnálná. Mert elvesztene valamit önnön azonosságából, a kultúrember-identitásból. Kezdek szokatlanul patetikus lenni, de hát engem se csupán cinikus szarkazmusból gyúrtak…

Ezért aztán, főleg, hogy nyakunkon a kereszténység legnagyobb ünnepe (hogy a beépült pogány szokásokat ne is soroljam), itt Európában egy pusztító tűz után tényleg érdemes lenne kicsit a feltámadásra is gondolni. Nem csak Jézuséra, hanem az általa képviselt értékek, ha úgy tetszik, a tőle is kapott értékek, nyálasan fogalmazva, az egyetemes emberi értékek feltámasztására. A való világban és a virtuális térben egyaránt. Mert nem attól leszünk nagy keresztények, hogy kiposztoljuk az égő huszártornyot vagy a nagymama ágya fölött függő töviskoszorús szívet, de attól sem, ha küldünk Párizsnak 3 eurót (attól még küldhetünk). De még csak emberek se attól leszünk.

No, közösen sírni is meg kell még tanulnunk. Meg hát közösen örülni is. Miközben szerencsére sosem leszünk egyformák.