Folytatódnak a tárgyalások a LOZ-zal, de a kormány készül a kudarcra is.
Folytatódnak a tárgyalások a LOZ-zal, de a kormány készül a kudarcra is.
"Jobb félni, mint megijedni."
Erről Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter tájékoztatott a válságstáb ülése után.
A nap 24 órájában, a hét minden napján koordinálni tudják a munkát.
Sok a verbális és a fizikai támadás, lépni kell.
A központi válságstáb szerint lépni kell.
Az aktuális járványhelyzetről tárgyal ma a központi válságstáb.
Hétfőig az egyes minisztériumoknak konkrétabb javaslatokat kell készíteniük.
Erre azért lenne szükség, mert több országban gyorsan terjed a koronavírus delta variánsa.
Dzurinda fogta, és felolvasta a Híd politikusának cikkét.
A Paraméter stúdiójában a Szövetség elnökét faggattuk.
A NAKA 16 személy és két jogi személy ellen indított eljárást.
Külföldről postán vagy futárszolgálattal küldhető el borítékban a szavazat.
Elmondta, a határ menti területek és a gyanús járművek ellenőrzésén van a hangsúly.
Felszólított mindenkit, hogy menjen el szavazni.
Az ukránok erre reagálva bojkottot jelentettek be.
Élőben közvetítettük a DAC soron következő összecsapását a szlovák kupában.
Csütörtökön összeült a válságstáb Rimaszombatban.
Ha te is belefutottál ebbe a videóba, akkor van egy rossz hírünk.