Krajčí felszólította a kórházakat, ne vegyék el az édesanyáktól koronavírusos újszülöttjeiket!

Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter felszólította az egészségügyi intézményeket, hogy ne vegyék el az édesanyáktól a szülés után koronavírusos újszülöttjeiket. Úgy véli, ez megengedhetetlen. A problémára egyébként Vladimíra Marcinková (Za ľudí) képviselő hívta fel a figyelmet a miniszterhez intzett nyílt levelében.

Krajčí felszólította a kórházakat, ne vegyék el az édesanyáktól koronavírusos újszülöttjeiket!
Illusztráció - Cséfalvay Á. András

Marcinková szavai szerint azért fordult nyílt levélben Krajčíhoz, mert számos szlovákiai kórházban szült édesanyától kapott arra vonatkozó információt, hogy újszülöttjeiket a szülés után elkülönítették tőlük. Ezáltal nem volt lehetőségük szoptatni őket, nem praktizálhatták a korai kötődést (bonding), sőt, még csak nem is láthatták a picit.

"Az újszülött édesanyjától való elvétele a szülés után szöges ellentétben áll a nemzetközi egészségügyi szervezetek ajánlásaival és az emberjogi egyezményekkel, melyek Szlovákia számára kötelező érvényűek" - mutatott rá, hozzátéve, hogy az effajta magatartás jelentősen megzavarhatja az újszülött szülés utáni fejlődését, az édesanya felépülését, emellett fizikai és lelki nyomokat is hagyhat maga után.

"Tudok a problémáról és sajnálom, hogy az édesanyák ilyen súlyos élethelyzetben ilyen döntéseknek vannak kitéve" - reagált Krajčí, hozzátéve, egyáltalán nem tartja helyesnek, ha az édesanyák és Covid-19-cel diagnosztizált újszülöttjeik számára nem alakítanak ki olyan feltételeket, mint amilyet igényelnek.

Marcinková egyúttal felhívta a miniszter figyelmét arra is, hogy az egészségügyi tárca mérlegelje az egyes részlegek kialakítását a kórházakban olyan módon, hogy a szülés előtt ne találkozzanak egymással a koronavírusos és a nem koronavírusos kismamák.

"Tudatosítom, hogy ezekben a nehéz időkben az egészségügyi dolgozók saját szükségleteik kárára is minden erejükkel segítenek a járványhelyzet kezelésében és az emberek gyógyításában, de még a legnehezebb helyzetben sem lehetünk érzéketlenek a szülő édesanyákkal és újszülöttjeikkel szemben" - fogalmazott a képviselő.

Krajčí nem tudta megmondani, hogy bizonyos egészségügyi intézmények milyen iránymutatás alapján cselekszenek ilyen módon. Leszögezte, hogy minden páciens olyan egészségügyi ellátásban kell részesüljön, amilyet igényel, és koronavírus-fertőzés esetén sem lehet az igényeit ilyen módon degradálni. Ismételten felszólított, hogy ne vegyék el az újszülöttet az édesanyjuktól, még ha meg is érti, hogy az intézmények számára logisztikailag nehéz megoldani az ilyen helyzeteket.

(TASR)