Krajčí: Tárgyalunk a kötelező hatósági karantén módosításának lehetőségeiről

2020. május 7. - 16:29 | Belföld

A kötelező hatósági karantén módosításának lehetőségeiről fognak tárgyalni a szakértők hétfőn.

Krajčí: Tárgyalunk a kötelező hatósági karantén módosításának lehetőségeiről
-illusztráció- (Fotó: TASR)

A lehetséges megoldások között szerepel a mobilalkalmazáson keresztüli ellenőrzés – tájékoztatott a kormányülést követően Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter. A tárcavezető hozzátette, szerinte lenne értelme egy ilyen alternatívának.

„Úgy vélem, ez jó megoldás lenne, mivel látjuk, hogy vannak még külföldön szlovák állampolgárok, akik szeretnének hazatérni. Az állami karanténközpontok túlzsúfoltak, ezért meg kell találnunk a rendszer további működésének legmegfelelőbb módját"

– tette hozzá Krajčí, és elmondta, a minisztérium jogászai dolgoznak a törvényen.

A miniszter azt mondta, mérlegelik annak lehetőségét, hogy gyorstesztet végezzenek a határátkelőkön. Ezt a miniszteri javaslatot egyelőre nem fogadta el a központi válságstáb. Krajčí megemlítette, hogy számos szociális otthonban végeznek tesztet. Az eredményekről az egészségügyi minisztérium fog tájékoztatni.

Krajčí azt is elmondta, hogy kidolgoztak egy tanulmányt, amely szerint fontolóra lehet venni az óvodák és iskolák mielőbbi megnyitását. Hangsúlyozta azonban, hogy erről szakértőkkel kell egyeztetni.

Az egészségügyi tárca vezetője hozzátette továbbá, hogy ha egy műtét előtt koronavírus-tesztet kér az orvos a pácienstől, akkor ennek költségeit megtérítheti az egészségbiztosító.

TASR