Kritikus a helyzet a Zsolna megyei kórházakban, a pácienseket más régiókba szállítják át

2021. november 9. - 12:10 | Régió

A Zsolna Megyei Önkormányzat alá tartozó kórházakban száz százalékig megteltek a koronavírus-fertőzöttek számára létesített lélegeztetőgépes fekvőhelyek.

Kritikus a helyzet a Zsolna megyei kórházakban, a pácienseket más régiókba szállítják át
Fotó: TASR/AP

Ezt Erika Jurinová megyeelnök jelentette be kedden, majd hozzátette: az összes fekvőhelyek több mint 80 százaléka foglalt.

A kórházak már két hete más megyékbe továbbítják a kritikus állapotban lévő pácienseket, átszállításuk viszont egyre komplikáltabb, ugyanis rendkívül fogynak az egyes helyek.

Jurinová felhívta rá a figyelmet, hogy a megyében 44 százalékos a beoltottság, ami a kórházakban uralkodó kritikus állapotokat tükrözi. „Nagykapacitású oltóközpontot és járványügyi klinikát létesítettünk, ahol oltjuk az embereket. A mobil oltócsapatunk eddig 166 községben végzett vakcinázást. A megyei önkormányzat igyekszik életben tartani az egészségügyet, ugyanakkor a nyilvánosság tudtára adja, hogy jelenleg az összeomlás szélén áll” – nyilatkozta Jurinová.

Eddig legalább tíz, mesterséges lélegeztetésre szoruló pácienst kellett átszállítani a legközelebbi kórházakba. A kórházak igyekeznek fogadni a betegeket, de már adódtak problémák a más régióba történő áthelyezésükkel kapcsolatban.

„Ennek a helyzetnek hozzá kell segítenie az embereket annak megértéséhez, hogy a kórházak nem gumicsónakok, az emberek pedig nem elemlámpák” – nyomatékosította Silvia Pekarčíková, a megyei önkormányzat egészségügyi részlegének elnöke.

Martin Šenfeld, a čadcai kórház igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy a harmadik hullám sokkal pusztítóbb, mint a második volt. „Előfordul, hogy a befogadása után hirtelen romlani kezd a páciensek állapota, ezért lélegeztetőgépre kell őket kötni. A második hullámhoz képest inkább fiatalabb páciensekről van szó, de vannak köztük gyerekek is” – tette hozzá az igazgató.


TASR/para