Kubába repült gyógykezelésre a bolíviai elnök

2017. március 2. - 07:19 | Külföld

Kubába repült gyógykezelésre Evo Morales bolíviai elnök, aki garatproblémákkal küszködik - közölte szerdán Rene Martinez, az elnöki hivatal minisztere.

Martinez szerint az 57 éves államfő már egy jó ideje bajlódik a torkával, gyakorlatilag elvesztette a hangját, és le kellett mondania minden nyilvános szereplését.

"Orvosok javaslatára az a döntés született, hogy az elnöknek rutinvizsgálaton kell átesnie a testvéri Kubában" - mondta Martinez, és hozzátette, hogy néhány napon belül nyilvánosságra hozzák az elnök állapotáról szóló előzetes orvosi jelentést.

Moralest előzőleg már kivizsgálták La Pazban és Cochabambában is. Evo Morales 2006-ben került hatalomra, és 2014-ben harmadszor is elnökké választották. Nem zárta ki, hogy indulni fog a 2019-es elnökválasztáson is.

Nem ritka, hogy a latin-amerikai országok vezetői Kubában gyógykezeltetik magukat, a szigetország büszkélkedik ugyanis a világ egyik legjobb egészségügyi rendszerével, a kubai orvosok messze földön híresek. Hugo Chávez néhai venezuelai elnököt is Kubában kezelték, ahol több műtéten esett át. Chávez 2013-ban halt meg rákbetegségben.


MTI/para

Címkék: Evo Morales