Kuciak feltételezett gyilkosai szalvétában kapták meg a jutalmukat, de azt keveselték. A megrendelőtől még kértek pénzt, aki adott is

2018. október 9. - 16:49 | Belföld

Alena Zs.tagadja, hogy megrendelte volna Kuciakék megölését, ugyanakkor a gyilkosság végrehajtói korábban többször is helyszíneltek Nagymácsédon, az 50 ezer eurós vérdíjat 500-as címletekben kapták kézhez - egyebek mellett ez derül ki a szlovák hírügynökség által a Specializált Büntetőbíróságtól (ŠTS) megszerzett anyagban, ami tartalmazza az ügy részletes leiratát.

Kuciak feltételezett gyilkosai szalvétában kapták meg a jutalmukat, de azt keveselték. A megrendelőtől még kértek pénzt, aki adott is
Fotó: Cséfalvay András

A kedden kiszivárgott információk birtokában indokoltnak tűnik, hogy a bíróság vizsgálati fogságba helyezte azt a négy személyt, akik összefüggésbe hozhatóak az oknyomozó újságíró és menyasszonya kivégzésével.

A dokumentum szerint az emberölés végrehajtói több ízben jártak Kuciakék nagymácsédi ingatlanjánál. Alena Zs. adta nekik a mobiltelefonokat és egy képet a meggyilkolandó újságíróról, annak lakhelyének megjelölésével együtt. Megegyeztek abban is, hogy a tettükért összesen 70 ezer eurót kapnak, aminek egy részét - 20 ezer eurót - egy korábbi adósságuk törlesztésére fordítják.

Az elkövetés napján a 80 eurós mobilukon tartották a kapcsolatot. Miután végeztek a megbízatással, az állítólagos gyilkos, Sz. Tamás a focipályához hajtott, ahol felvette őt Miroslav M. és együtt A. Zoltán után indultak. A kifizetendő 50 ezres vérdíjat 500-as címletekben kapták egy szalvétába belecsomagolva.

Miután a sajtó felkapta a nagymácsédi tragédia témáját, akkor a két gyanúsított további, egyelőre ismeretlen összegű jutalmat kért a megrendelőtől, akit nem ismertek. A pénzt megkapták.

Az ŠTS szerint Alena Zs. csak a közvetítő szerepét játszhatta az ügyben, és valószínűleg egy másik személy bérelhette fel, vagy bízhatta meg azzal, hogy keressen olyan embereket, akik képesek végrehajtani a gyilkosságot. Ez a bizonyos személy bocsáthatta a nő rendelkezésére azt a pénzösszeget, melyet a gyilkosok kaptak a bűncselekmény végrehajtásáért cserébe. A végső megrendelő kilétét egyelőre nem sikerült egyértelműen megállapítani.

A dokumentum szerint Alena Zs. saját bevallása szerint önkéntes munkanélküli, nincs semmilyen állandó bevétele, a kihallgatáson pedig azt állította, hogy nem rendelkezik vagyonnal. Ennek ellenére a házkutatás során 23 000 euró készpénzt találtak nála a rendőrök, 200 eurós bankjegyekben. Saját bevallása szerint egy Mercedes-Benz CLA típusú személygépkocsit használ, mely az édesanyja nevén szerepel. Ezen kívül mintegy három hónapja kölcsönöz egy Mercedes-Benz GLE Coupé típusú személyautót is. „Ebből világosan kitűnik, hogy az anyagi körülményei egyértelműen nincsenek összhangban a törvényesen bevallott jövedelmével” – állapította meg a bíróság. Hozzátették: fennáll a veszélye, hogy ha Alena Zs. szabadlábon maradna, bűncselekmények elkövetéséből tartaná fenn magát és a családját.

Alena Zs. a meghallgatáson abszurdnak nevezte, hogy a gyilkosság megrendelésével gyanúsítják őt. Azt állította, hogy rendszeres bevétele van, semmit sem követett el, nincs miért elmenekülnie és semmilyen indítéka nem volt, hogy megrendelje a gyilkosságot.

Az ŠTS vizsgálóbírója azért döntött a négy gyanúsított előzetes letartóztatása mellett, hogy megakadályozza a gyanúsítottak szökését, illetve azt, hogy újabb bűncselekményeket kövessenek el, vagy befolyásolják a szabadlábon lévő tanúkat. A. Zoltán kivételével a másik három gyanúsított fellebbezett a döntés ellen. A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezést elutasította. A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze lemondott a fellebbezési jogáról.

Ján Kuciak az Aktuality.sk hírportál szerkesztőségében dolgozott oknyomozó újságíróként. Kuciakot és jegyesét február 21-én gyilkolták meg nagymácsédi házukban, egy 9 mm kaliberű pisztolyból leadott lövésekkel. Az ügyész szerint a kettős gyilkosság Kuciak újságírói tevékenységével függött össze.

TASR