Kuciak-gyilkosság: Hétfőn kezdődik a főtárgyalás, külföldről is érkeznek újságírók

2020. január 12. - 12:15 | Belföld

Hétfőn megkezdődik a főtárgyalás Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásának ügyében.

Kuciak-gyilkosság: Hétfőn kezdődik a főtárgyalás, külföldről is érkeznek újságírók
Fotó: TASR

A januári tárgyalásokra több mint száz hazai és külföldi újságíró is akkreditált, ezért a tárgyalásra nem a bazini Specializált Büntetőbíróságban, hanem az Igazságügyi Akadémia épületében kerül sor.

Ružena Sabová, a szenátus elnöke már a decemberi előkészítő tárgyaláson jelezte, hogy az összes vádlott megjelenését kéri januárban.

A főtárgyalást azt követően nyitják meg, hogy tavaly év végén Andruskó Zoltán vádalkut kötött a Specializált Ügyészi Hivatallal. A vád szerint Andruskó a közvetítő szerepét töltötte be a Kuciak-gyilkosságban, a vádalku elfogadásával pedig jogerősen 15 éves szabadságvesztésre ítélték.

A Kuciak-Kušnírová kettős gyilkosság vádlottjai Marian Kočner, Alena Zsuzsová, Marček Miroslav és Szabó Tamás. Kočnert a gyilkosság megrendelőjének tartják, aki 2017 végén, vagy 2018 elején Zsuzsovát bízta meg azzal, hogy találjon embereket a gyilkosság kivitelezésére.

Ő Andruskó Zoltánon keresztül jutott el Marčekhez és Szabóhoz, akik végrehajtották. A jelenlegi információk szerint Marček lehetett a lövész, Szabó a sofőr. Andruskó a kezdetektől együttműködik a rendőrséggel.

Marček és Szabó ellen Kuciak-gyilkosság mellett Molnár Péter gútai vállalkozó meggyilkolása miatt is vádat emeltek. Molnárt 2016-ban ölték meg. Marčeket, Szabót és Kočnert tiltott fegyverkezéssel is vádolják.

Ján Kuciakot és Martina Kušnírovát 2018. február 21-én gyilkolták meg nagymácsédi házukban. A megrendelő legalább 70 ezer eurót fizetett a gyilkosságért. A kettős gyilkosság után megmozdulásokat szervezett a Tisztességes Szlovákiáért (Za slušné Slovensko) kezdeményezés. A kialakult helyzet miatt változások történtek a kormányban, Robert Ficót Peter Pellegrini (mindkettő Smer-SD) váltotta a miniszterelnöki poszton.


TASR/para