Kuciak-gyilkosság: Honnan veszi Fico, hogy a rendőrség kizárta az olasz szálat?

2018. október 4. - 12:21 | Belföld

Denisa Saková belügyminiszter és Peter Žiga gazdasági miniszter sem tudja, honnan származik Robert Fico, a koalíciós Smer-SD párt elnökének információja, miszerint a rendőrség kizárta az olasz szálat Ján Kuciak újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolásával összefüggésben.

Ezt a kormány szerdai, kihelyezett ülése előtt jelentették ki a tárcavezetők a Kassa-vidéki járásbeli Lapispatakon (Ploské).

Saková nem gondolja, hogy Ficónak hozzáférése lenne a nyomozati aktákhoz. Hozzátette: a pártelnöktől kell megkérdezni, honnan vannak ezek az információi. Állítása szerint hozzá és a tárcájához - mivel nem bűnüldöző szervről van szó - csak a Főügyészség által hivatalosan közzétett információk jutottak el.

„Nem tudom, a pártelnököt kell megkérdezni. Én ezt úgy értelmeztem, hogy (…) az elkövetők, akiket azonosítottak, nem erre a szálra utalnak, szóval feltételezem, hogy az elnök ebből indult ki” – közölte Žiga, aki bevallása szerint a médiában megjelent információkon kívül mást nem tud az ügyről. „Ha jól értem, a nyomozás jelen állás szerint nem utal arra, hogy lenne valamilyen olasz szál, illetve olyan olasz szál, amely Kelet-Szlovákiába és a kormányhivatalhoz vezetne” – tette hozzá.

„Amennyire tudom, a pártelnök úr azt mondta, hogy ki van zárva az olasz maffia összeköttetése a kormányhivatallal. Úgy vélem, a mondat szövegkörnyezete a fontos” – válaszolta Peter Pellegrini kormányfő egy újságírói kérdésre.

Robert Fico keddi megállapítása szerint a Ján Kuciak újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolása ügyében folyó nyomozás eddigi eredményei kizárják annak lehetőségét, hogy az előre megfontolt szándékkal elkövetett, kettős gyilkosság mögött a kormányhivatallal összeköttetésben lévő olasz maffia állna. Fico kormánya azután bukott meg, hogy a Kuciak-gyilkossággal összefüggésben felmerült a gyanú, hogy néhány miniszterelnökhöz közel álló személy kapcsolatban áll az olasz maffiával. Azt nem árulta el, honnan tudja, hogy a nyomozók kizárták az olasz szálat.

A pártelnök a Smer-SD nevében értékelte a rendőrség és az ügyészség munkáját, és várja a nyomozás végleges lezárását.

Ján Kuciak az Aktuality.sk hírportál szerkesztőségében dolgozott oknyomozó újságíróként. Kuciakot és jegyesét február 21-én gyilkolták meg nagymácsédi házukban, egy 9 mm kaliberű pisztolyból leadott lövésekkel. A gyilkosság megrendelője legalább 70 000 eurót fizetett az elkövetőknek. Az összeget valószínűleg Alena Zs. fizette ki, de hogy ki volt a végső megrendelő, a rendőrség még vizsgálja. Alena Zs. mellett eljárás indult Tomáš Sz., Miroslav M. és A. Zoltán ellen is. Az ügyészség nem zárta ki, hogy további személyek ellen is eljárás indul.

A rendőrség A. Zoltánnak tulajdonította a közvetítő szerepét. A férfi a gyanúsítottak közül egyedüliként hajlandó együttműködni a hatóságokkal. A DenníkN úgy tudja, a komáromi vállalkozó vallomást tett, amelyben elmondta, a gyilkosságot Marián Kočner rendelte meg. A portál értesüléseit a nyomozó hatóság emberei is megerősítették.

TASR