Kuciak-gyilkosság: Szabót és Zsuzsovát is kihallgatták, mindketten tagadnak

2020. január 13. - 17:37 | Belföld

Azt követően, hogy a Kuciak-gyilkosággal vádolt Miroslav Marček részletes vallomást tett a Speciális Büntetőbíróság előtt, Szabó Tamást és Alena Zsuzsovát kezdték kihallgatni.

Kuciak-gyilkosság: Szabót és Zsuzsovát is kihallgatták, mindketten tagadnak
Fotó: TASR

Szabó kijelentette, hogy hajlandó vallomást tenni, de a kérdésekre nem fog válaszolni. Elmondása szerint Alena Zsuzsovát látásból ismerte, de sosem beszélt vele.

A vádlott elmondta, hogy 2017-ben Andruskó Zoltánnal találkozott egy pizzériában, ahol a férfi azt kérdezte tőle, hogy nem ismer-e valakit, aki „megleckéztetne“ egy személyt. Szabó először azt felelte, hogy nem ismer, de Andruskó nyomásának engedve azt mondta, hogy szól Marčeknek.

Szabó a bíróságon elmondta, hogy ő nem akart Nagymácsédba menni, de az unokatestvére elvonszolta magával. Állítása szerint, amikor utoljára elmentek Kuciak házához, Marček egyedül ment be, majd amikor visszament Szabóhoz, a férfi azt felelte, hogy a fiatalok már halottak voltak. Ezt követően találkoztak Andruskóval, de Szabó állítása szerint nem halotta, hogy a két férfi miről beszélt.

Ami Molnár Péter gútai vállalkozó meggyilkolását illeti: Szabó tagadja, hogy bármi köze lenne hozzá. Mivel a vádlott nem volt hajlandó válaszolni a további kérdésekre, befejezték a kihallgatását.

Ezt követően Alena Zsuzsová kihallgatásával folytatódott a tárgyalás. A nő elmondása szerint a vádlottak közül csak Marian Kočnert ismeri, aki jó barátja és lányának a keresztapja.

Zsuzsová tagadja, hogy Andruskót gyilkosság megszervezésével bízta volna meg, a férfi vallomását pedig hazugságnak titulálta. Akárcsak Szabó, Zsuzsová sem volt hajlandó válaszolni a kérdésekre.

„Úgy véljük, hogy Alena Zsuzsovának a bizonyítékok előterjesztése után tett vallomása veszíteni fog a hitelességéből, mivel a vallomását a már ismert bizonyítékokhoz fogja igazítani” – jelentette ki Daniel Lipšic, a Kuciak-család jogi képviselője. Hozzátette: a vádlott hétfői kijelentéseit több objektív bizonyíték is cáfolja, többek között a Threema-üzenetek.


DennikN/TASR