Kukkonia Caritas: Covid-19 tanácsadás

A Kukkonia polgári társulás 2020-ban indította el a Kukkonia Caritas kezdeményezést, melynek egyik célja a közösségi összefogás és a kölcsönös segítség. A tavalyi évben a társulás a kezdeményezés keretén belül támogatta a helyi kultúrát, a nyékvárkonyi templomot, a dunaszerdahelyi gyermekotthont, illetve egészségügyi eszközökkel segítette a felvidéki településeket. 2021 tavaszán pedig elindította a Covid-19 tanácsadás aloldalt, melynek célja, hogy információkkal, tanácsokkal segítse az embereket a pandémia idején.

Kukkonia Caritas: Covid-19 tanácsadás

„A világjárvány okozta helyzet mindenkinek új, emiatt gyakran érezzük magunkat tanácstalannak. Ilyenkor minden információ, minden jó tanács sokat ér.  A www.kukkonia.sk weboldalon összegyűjtöttük a koronavírus járvánnyal kapcsolatos tudnivalókat. Szakorvosok, körzeti orvosok és egyéb szakemberek mondják el, mit érdemes tudni, mire kell odafigyelni a megelőzéssel, a betegséggel és a poszt coviddal kapcsolatban.

Az információkat a https://kukkonia.sk/hu/kukkonia-caritas  oldalon érhetik el.

Segítsünk egymásnak, mert együtt erősebbek vagyunk!” – mondta Dóka Tímea, a Kukkonia polgári társulás elnöke.

 
-k-