Kulcsodon emlékművet avattak és az aradi vértanúkra emlékeztek

2018. október 6. - 11:58 | Régió

A legtöbb településen találunk emlékműveket, melyek a múlt egy-egy darabjának mementói. Kulcsod községben már régóta szükség lett volna egy ilyen alkotásra, amely most a kultúrház melletti parkban hirdeti a letűnt korokat. Péntek délután adták át ünnepélyesen a kulcsodi emlékművet.

Kulcsodon emlékművet avattak és az aradi vértanúkra emlékeztek
A szerző felvételei - további fotókért kattints!

Nem lehet konkrétan egy történelmi eseményhez kötni az alkotást, hiszen azon a község és a magyarok történelmének több fontosabb történése is helyet kapott.

„Legfelül, bal oldalon látható a község címere, alatta az első írásos említés időpontja, 1252, majd a templomépítés dátuma, azaz 1847 és az 1965-ös nagy dunai árvíz mementója. A jobb oldalon legfelül a magyar korona képmása, alatta a honfoglalás dátuma, majd az államalapítás időpontja, negyedikként pedig a szabadságharcra és az aradi vértanúkra emlékeztető faragás látható. Legalul az őseink megélhetését biztosító tevékenységeket mutató vésetek találhatóak, a magvetés és a halászat” magyarázza Bognár Csaba polgármester.

Az ünnepségen beszédet mondott Balódi László parlamenti képviselő és Berényi József Nagyszombat megye alispánja. „Nekünk, magyaroknak nagyon sok ünnep- és emléknapunk van, ami azt jelenti, hogy mindig is erősek voltunk, mindig ott voltunk, ahol valami történt és mindig szerves részei voltunk Európának. A jelenlétünk volt, amikor mosollyal, és előfordult, amikor szomorúbban végződött, de mindenképpen akkora események voltak ezek, amelyekre nekünk és az utánunk következő generációknak is illendő megemlékezni” hangsúlyozta a képviselő.


Balódi László ünnepi beszéde közben

Berényi az aradi vértanukról beszélt, arról a 13 hazafiról, illetve azokról, akik életüket adták 1848/49-ben a szabadságért, a függetlenségért, a társadalmi változásokért, a forradalomért. „Nekünk, felvidéki magyaroknak is van mire emlékeznünk, azon túl, hogy a 13 aradi vértanúra emlékszünk, meg kell említeni, hogy nagyon komoly csaták voltak itt, a Felvidéken 1848 és 49 folyamán, s voltak győztes és vesztes csaták egyben” mondta az alispán.


Berény József az aradi vértanúkról is megemlékezett

Az emlékmű leleplezése után Kulcsod múltját megörökítő fényképkiállítást tekinthették meg a vendégek a kultúrház nagytermében, illetve a Mesélő Kulcsod című könyv bemutatójára is sor került. A kiadványról annak szerkesztője, Bodnár Gyula mesélt az érdeklődőknek. Az ünnepségen közreműködtek a helyi Gyöngykoszorú népdalkör és a Közkincs együttes.


Bodnár Gyula és Nagy Géza

Az emlékművet Nagy Géza csicsói fafaragó készítette, annak létrejöttét a Bethlen Gábor Alap pályázatán nyert pénzből finanszírozták.

(alsa)

Címkék: kulcsod, emlékmű