Tűzijátékok miatt történhetett a tragédia az észak-iraki Ninive tartományban.
Tűzijátékok miatt történhetett a tragédia az észak-iraki Ninive tartományban.
Hét állomást le kellett zárni.
Hozzátette, hogy a fegyveresek egy része Afrikába ment harcolni.
Meloni vasárnap igent mondott Macron együttműködési kezdeményezésére.
Az alagutat legkésőbb december 18-án nyitják újra, röviddel a karácsonyi ünnepek előtt.
A cél, hogy az ukrán gabonát ne tartsák vissza az európai piacokon.
27 áldozat holttestét megtalálták, egy személyt továbbra is eltűntként tartanak nyilván.
A férfit 14, felségsértéssel kapcsolatos váddal gyanúsítják.
Az akadály a Fülöp-szigetek szerint teljesen ellehetetleníti a halászatot.
A halálos áldozatok pontos számát egyelőre nem tudni.
Kadirov büszke a fia tettére, és tiszteli a döntését.
Az esztergomi férfi által használt robbanószer vélhetően Szlovákiából származott.
Az Európai Unió tavaly májusban hozta létre az úgynevezett szolidaritási folyosókat.
Az egyik bomba egy lakóépületet talált el.
A férfi több mint 200 ugrást tudhatott maga mögött, az utolsó az életébe került.
Egy esetleges nukleáris csapásra adott válaszokat is gyakorolnak.
Januárban fogták el, miután évtizedekig sikeresen bujkált.
Barak László verseskötetét az eredeti irodalom kategóriában értékelték.
Úgy vélik, az ilyen cselekedetek túl vannak a diplomáciai kommunikáció normáin.
A múlt héten kezdődött el a regisztráció az új vakcinára.
Az sem kizárt, hogy hattagú lesz a parlament, de akár 9 párt is bejuthat.
A DAC magabiztos győzelmet aratott a Felsőszeli otthonában.
Hét állomást le kellett zárni.
Peter Pellegrini emlékeztetett, a Hlas-SD mindvégig pozitív kampányt folytatott.
Hozzátette, hogy a fegyveresek egy része Afrikába ment harcolni.
A mesterséges intelligenciával szemben a saját intelligenciánkra lesz szükségünk.
A tavaszi hónapok végétől zajlottak a munkálatok Dunaszerdahely legnagyobb óvodájában.
2023-ban rekordszámú új kutat fúrt az ukrán állami gázvállalat.
Egy görögországi birkanyáj közel 300 kg kannabiszt falt fel.
A bíróság azonban az indoklásból törölte a "különösen veszélyes visszaeső" kitételt.
A korábban Twitter néven ismert X "messze elmarad a dezinformációellenes uniós normáktól".
Az EU 2020 óta már több mint 25,8 millió eurós támogatást adott a hegyi karabahiaknak.
120 ezer örmény közül legalább 13 550-en érkeztek Örményországba hétfőn.
Példátlan rakétacsapást mértek az orosz haditengerészeti parancsnokságra.
Az illegális bevándorlók a nyugat-balkáni útvonalon keresztül jutnak el Közép-Európába.
A poszt felújításában jelenleg több negatívumot lát, mint pozitívumot.
Az incidens néhány órával azt követően történt, hogy a kubai elnök hazatért New Yorkból.
Emberölés előkészületének bűntette miatt vádat emeltek ellene.