Kunszt a magasban

Széky János | 2022. november 25. - 17:53 | Vélemény

Az Európai Parlament 575 igen, 8 nem szavazattal, 24 tartózkodással határozatot fogadott el arról, hogy az Oroszországi Föderáció a terrorizmust támogató állam. A Fidesz képviselői nem szavazták meg a határozatot, nem szavaztak ellene, és nem is tartózkodtak. Ott voltak állítólag az ülésteremben, de jelenlétüknek nincs nyoma.

Kunszt a magasban
Az EP tanácsterme - TASR

Felületes szemlélő azt mondhatná, hogy micsoda gyáva …k, nem merik vállalni a véleményüket. Tudják, hogy mocsokságot csinálnak, de nem akarják, hogy a világ értesüljön róla. De ha jobban meggondoljuk, itt az erkölcs nem játszik, a szégyen pedig ebben a társaságban ismeretlen fogalom.

Most hagyjuk a morális fogyatékkal élőt, aki egész politikusi életében pozitív megerősítéseket kapott arról, hogy érdemes, sőt kell szemétnek lenni – ez a jó élet titka, meg a kisebb-nagyobb bűnök megúszásának a kulcsa, ennyi. De ott van Gál Kinga, aki nemzetközi emberi jogi szakon végzett Strasbourgban, és előző életében ésszel és szenvedéllyel küzdött a romániai magyar kisebbség jogaiért. Vagy ott van Trócsányi László, akinek ügyvédként, egyetemi tanárként, alkotmánybíróként, sőt igazságügy-miniszterként nagyon is jól kellett tudnia, mi az a jogsértés, egyáltalán, mi a különbség jó és rossz között.

A népirtásként értelmezhető cselekmények, a tömeggyilkosságok,tömeges rablás, tömeges nemi erőszak, éheztetés, gyermekrablás, szülőotthonok rakétázása, a polgári infrastruktúra módszeres pusztítása, a „szűrőtáborokba” zsúfolás, a deportálás: rossz. Ez az Európai Parlament 94 százalékának nyilvánvaló volt. Meg lehet az oroszok pártján is állni, hiszen Európa zöme szabad rendszerben él. Meg az is lehet, hogy valakinek fenntartásai vannak. A fideszes nem szavazás, a véleményhiány egyöntetűsége viszont felsőbb utasítást sejtet.

Ezeknek az embereknek nem lehet saját, nevükhöz köthető véleményük Európa színe előtt. Ilyen botrányos fokú az alárendeltség. Akármik voltak korábban, most: szolgák.

Az egyetlen embert a magyar „kormány”-oldalon, akinek politikai kérdésekben kockázat nélkül véleménye lehet, s annak súlya is van, tehát ezt az egy személyt nem az vezérli, amit a publikum erkölcsnek tekint. Hanem, ebben az esetben a tíz helyett két parancsolat: egyfelől szüksége van az uniós pénzekre (nemcsak azért, mert azt jelentik az uralmi elitnek, amit egy Öböl-sejkségnek a kőolaj, hanem azért is, mert a választás előtti monstre szavazatvásárlást a biztosan beérkező pénzekre számítva kockáztatták meg), másfelől nem mondhat ellent Putyin kívánalmainak.

A furcsa és a képviselőkre meg az országra nézve is megalázó parlamenti hallgatást ez magyarázza: Moszkvában föl lehet mutatni, hogy Orbán hű szolgái fegyelmezetten nem szavazták meg a terrorista állammá nyilvánítást, viszont erről, ha netán Nyugaton valakinek eszébe jutna a fejmosás, semmiféle írott EP-dokumentum nem tanúskodik, legalábbis nincs kimondva, következtetni pedig fárasztó.

A kétfelé igazodás egyre kunsztosabb akrobatamutatványokat követel meg Orbántól.

Európának mind nehezebb előadni, hogy Magyarországon a nyugati normák szerinti szabad politikai rendszer, azaz liberális demokrácia van (ahol a liberalizmus nem a nemváltás propagandáját jelenti, a demokrácia pedig a szabad és tisztességes választásokat meg a hatalommegosztást, és nem a nemzeti konzultációs kérdőíveket), annál is inkább, mert a magyar uralmi elit illiberálisnak nyilvánította magát. Szerencséjére az Unió az alapításakor majd a bővítései előtt nem készült fel rá, hogy zsarnoki rendszerek is a tagjai lehetnek, ezért a liberális demokráciának csak egy alkatrészét, a joguralmat (hivatalos, elkenő magyar fordításban a „jogállamiságot” ) tudja számon kérn. Ám e leszűkített téren is egyre nehezebb a kábítás.

Putyint nem lehet könnyen kábítani, de mivel ő is a liberális demokrácia ellensége, Magyarországról kényelmesebben tudnak kedvére tenni, s a vele folytatott üzleti együttműködés is igen jövedelmező lehet. Minthogy azonban háború van, a hazai elitnek néha föl kellene hagynia megszokott langyosságával, és színt kellene vallania, mint a svéd és finn NATO-tagság ügyében, csakhogy a nyílt színvallás természete ellen való, így pedig elkerülhetetlenül ráég a Kreml-pártiság bélyege (ami orbáni szemszögből nézve rontja az esélyeket a másik pályán, ahol az uniós pénz a tét).

Marad a vergődés meg a szégyen. Utóbbi persze csak annak, akiből még nem sikerült kinevelni. A többiek jól érzik magukat így is.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.