Kutatásokra ajánlotta fel az agyát a világbajnok demens rögbis

2021. szeptember 24. - 08:25 | Sport

Steve Thompson, a 2003-ban világbajnoki aranyérmes angol rögbiválogatott egyik tagja felajánlotta az agyát tudományos kutatásokra.

Kutatásokra ajánlotta fel az agyát a világbajnok demens rögbis
Fotó: TASR

Thompson - akinél tavaly, 42 évesen az orvosok korai demenciát állapítottak meg - azt mondta: azért döntött így, hogy a kutatás eredményeinek köszönhetően az általa szeretett emberek gyerekei már ne éljék át ugyanazt, amit ő.

A posztját tekintve elsősoros Thompson felnőtt szinten 1998 és 2011 között rögbizett, az angol válogatottban 2002 és 2011 között 73 alkalommal lépett pályára.

Egy évvel ezelőtt nagy port felkavaró nyilatkozatot adott, amelyben elmondta:

pályafutásáról nincsenek konkrét emlékei, és azzal kapcsolatos érzései sem.

Még a 2003-as világbajnoki győzelem kapcsán is csak homályosan tudott felidézni pillanatokat, és mentális állapotának megromlásáért egyértelműen a rögbit tette felelőssé.

Thompson egyike volt annak a kilenc rögbisnek, akik végül decemberben csoportos keresetet nyújtottak be a nemzetközi szövetség és a sportág más vezető testületeivel szemben, azt állítva, hogy döntéseikkel hozzájárultak a demencia korai kialakulásához.

Thompson nyilatkozatában felidézte: amíg karrierje elején hetente két edzésen vett részt, addig a profizmusra való teljes átállást követően már minden nap tartottak edzéseket, és a lényegesen sűrűbbé váló klub-, valamint válogatott menetrenddel együtt ez extra fizikai igénybevétellel járt, ami magában hordozta a betegség korai kialakulásának lehetőségét.

MTI