La Liga - Nyert az Atlético és a Real is, a zárókör dönt a bajnoki címről

2021. május 17. - 08:35 | Sport

Az éllovas Atlético Madrid és a második Real Madrid is győzött vasárnap a spanyol labdarúgó-bajnokság 37. fordulójában, így az utolsó fordulóban dől majd el, melyik fővárosi együttes nyeri a La Liga mostani kiírását.

La Liga - Nyert az Atlético és a Real is, a zárókör dönt a bajnoki címről
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

Diego Simeone együttese végig óriási fölényben játszott az Osasuna ellen, ám sokáig képtelen volt szabályos gólt szerezni, a vendégek pedig a hajrá előtt első kaput találó kísérletükből gólt szereztek. Az Atlético az utolsó percekben tudott újítani, így Renan Lodi és Luis Suarez találatával fordított.

A Real Madridnak is gondja volt a gólszerzéssel sokáig, a második játékrész közepén azonban Nacho eredményes volt, az Athletic Bilbao pedig nem tudott egyenlíteni.

A 38. kör előtt maradt a két pont különbség a két csapat között a tabellán.

Az FC Barcelona az Atlético sikerével mindenképpen elveszítette volna esélyét a bajnoki címre, de vasárnap a reményei életben tartásához szükséges minimumot sem tudta produkálni, mivel hazai pályán kikapott a Celta Vigótól. A harmadik helyet viszont megtartotta, mert a negyedik Sevilla is vereséget szenvedett.

La Liga, 37. forduló:

Alavés-Granada 4-2 (2-1)
Athletic Bilbao-Real Madrid 0-1 (0-0)
Atlético Madrid-Osasuna 2-1 (0-0)
Betis-Huesca 1-1 (0-0)
Cádiz-Elche 1-3 (1-0)
FC Barcelona-Celta Vigo 1-2 (1-1)
Getafe-Levante 2-1 (1-1)
Real Sociedad-Valladolid 4-1 (4-0)
Valencia-Eibar 4-1 (3-1)
Villarreal-Sevilla 4-0 (1-0)

A tabella:

1. Atlético Madrid 37 65-24 83 pont
2. Real Madrid 37 65-27 81
3. FC Barcelona 37 84-38 76
4. Sevilla 37 52-33 74
5. Real Sociedad 37 58-38 59
6. Real Betis 37 47-48 58
7. Villarreal 37 59-42 58
8. Celta Vigo 37 53-54 53
9. Athletic Bilbao 37 46-40 46
10. Granada 37 47-65 45
11. Osasuna 37 37-47 44
12. Cádiz 37 34-56 43
13. Valencia 37 50-53 42
14. Levante 37 44-55 40
15. Alavés 37 36-56 38
16. Getafe 37 28-43 37
17. Huesca 37 34-53 33
18. Elche 37 32-55 32
19. Real Valladolid 37 33-55 31
20. Eibar 37 29-51 30

(MTI)

Címkék: la liga