La Liga - Zidane: nyugodtnak kell maradni

2017. szeptember 21. - 12:54 | Sport

A Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint nyugodtnak kell maradni azután is, hogy együttese kikapott a Real Betistől, és az eddigi három hazai bajnoki mérkőzésén mindössze két pontot szerzett.

"Sajnálom a játékosokat, mert sok energiát fektettek bele ebbe a meccsbe, a végén mégis az ellenfél szerzett gólt, ami fájó" - mondta Zinédine Zidane.

A szerda esti találkozón a Real Madrid többször is közel állt ahhoz, hogy a sevillai gárda hálójába találjon, de Antonio Adán nagyszerűen védett, kétszer pedig a kapufa mentette meg a Betist a góltól. A vendégek a 94. percben döntötték el a három pont sorsát.

"A labda egyszerűen nem akart a kapuba kerülni. Ha csak egy helyzetet is kihasználunk, az egész mérkőzés más lett volna. Amikor sehogy sem sikerül a gólszerzés, előfordul az ilyen eredmény" - folytatta a madridi tréner.

"Nyugodtnak kell maradni" - szögezte le, utalva arra is, hogy az előző két otthoni mérkőzésükön döntetlent értek el, így a lehetséges kilencből eddig csak két pontot szereztek saját közönségük előtt.

"Legközelebb, amikor itthon játszunk, mindent el kell követnünk a győzelemért, hogy véget vessünk ennek a rossz szériának" - hangsúlyozta. A Real Madrid - amelyben ötmérkőzéses eltiltása után ezúttal tért vissza Cristiano Ronaldo - öt forduló után csak a hetedik helyen áll a La Ligában.

MTI/para