Lajčák akár le is mondana a migrációs paktum miatt

2018. november 20. - 10:45 | Belföld

Miroslav Lajčák (Smer-SD-jelölt) külügyminiszter a migrációról szóló globális ENSZ-megállapodás miatt hajlandó lenne megfontolni a lemondását.

Lajčák akár le is mondana a migrációs paktum miatt
Fotó: TASR

„Mióta miniszter vagyok, a demokratikus, európai szemléletet szorgalmazom, és azt, hogy Szlovákia része legyen a megoldásoknak. Ha azonban a képviselők többsége úgy dönt, hogy el akarja szigetelni Szlovákiát, a problémák részese akar lenni, a megoldásokat pedig másokra hagyni, én nem szorgalmazhatom tovább ezt a politikát” – fejtette ki a külügyminiszter.

Lajčák felhívta a figyelmet, hogy a kormány éppen a harmadik országokból érkező személyek foglalkoztatásának egyszerűsítéséről készül tárgyalni. „Ami pontosan az, amiről ez az egyezmény szól: a legális, szabályozott migráció” – hangsúlyozta.

Lajčák elismerte, hogy beszélt Robert Ficóval, a Smer-SD elnökével azelőtt, hogy a volt kormányfő egy videóban kijelentette: a dokumentum nincs összhangban Szlovákia migrációs politikájával. A beszélgetésüket elmondása szerint ő máshogy értelmezte. Hozzátette: ha valakinek kifogása van a megállapodás ellen, arról tárgyalni kell, nem a Facebookon kell bejegyzéseket közzétenni.

A külügyminiszter szerint a bírálóknak valójában nem is a megállapodással van gondjuk. „Itt nem erről a dokumentumról, hanem csak a pártpreferenciákról van szó, mindenki csak a mi kis szűklátókörű politikánkkal foglalkozik” – jelentette ki Lajčák.

Hozzátette: sokat gondolkodott, a párttársai miért gyakorolnak rá nyomást, hogy induljon az államfőválasztáson. „Egyrészről úgy állítják be, hogy de facto kudarcot vallottam, és elárultam Szlovákia érdekeit az ENSZ Közgyűlés elnökeként, ami képtelenség, másrészről meg elnöknek elég jó lennék” – mondta. Szerinte erre a paradoxonra a válasz a belpolitikában és pártpreferenciákban rejlik.

Lajčák ugyanakkor nagyra értékeli a lehetséges elnökjelöltek preferenciáit vizsgáló közvélemény-kutatásokon szerzett magas támogatást. „Úgy tekintek erre, mint a diplomácia és a külpolitika területén végzett munkám elismerésére. Ezzel szeretnék foglalkozni a továbbiakban is” – ismételte meg korábbi állásfoglalását.

Lajčák szerdán (11. 21.) felszólal a parlament külügyi bizottságában, hogy megvitassa a képviselőkkel a migrációról szóló globális ENSZ-megállapodás ellen emelt kifogásokat. Az SNS nem akarja, hogy a globális paktum Szlovákiára nézve kötelező érvényű legyen, ezért a parlament elé terjesztett egy határozatot, amely elutasítja Szlovákia csatlakozását a megállapodáshoz. A paktum elfogadását az ellenzéki Sme rodina mozgalom és az SaS párt is ellenzi.

2016 szeptemberében 193 ENSZ-tagállam egyezett meg egy migrációs megállapodás elfogadásáról. A dokumentum szövegén 2017 áprilisában kezdtek el dolgozni. A 34 oldalas egyezmény célja, hogy segítsen jobban kezelni a migrációs folyamatokat, és megerősítse a migránsok jogait. A megállapodás hangsúlyozza az egyes országok szuverenitásának érinthetetlenségét, és azt, hogy joguk van önálló migrációs politikát folytatni.


(TASR)