Lajčák benyújtotta a lemondását Kiskának, Pellegrini nem nyugszik bele

2018. november 30. - 11:17 | Belföld

Miroslav Lajčák (Smer-SD-jelölt) külügyminiszter pénteken benyújtotta a lemondását Andrej Kiska államfőnek.

Lajčák benyújtotta a lemondását Kiskának, Pellegrini nem nyugszik bele
Fotó: TASR

Erről a lépésről hivatalosan tájékoztatta Peter Pellegrini kormányfőt, tájékoztatott pénteken a tárca sajtóosztálya.

Peter Pellegrini pénteken tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, nem ért egyet a külügyminiszter lemondási szándékával, és az elkövetkező napokban igyekszik őt meggyőzni arról, hogy értékelje át a döntését.

A kormányfő elmondta, hétfőn találkozik Miroslav Lajčákkal, hogy egyeztessenek a kialakult helyzetről.

A migrációról szóló globális ENSZ-megállapodás és a körülötte kialakult helyzet Pellegrini szerint nem indokolja, hogy a szlovák diplomácia ilyen jelentős képviselője lemondjon.

Szlovákia nem hajlik el az EU- és NATO-párti külpolitikai irányvonaltól – közölte a kormányfő a sajtótájékoztatón azokra az aggodalmakra reagálva, miszerint Miroslav Lajčák távozását követően megváltozhat az ország külpolitikai orientációja.

Pellegrini hangsúlyozta, hogy Szlovákia alapvető élet- és gazdasági tere az Európai Unió, az ország nemzetbiztonsága pedig a NATO-tagsághoz kötött. A miniszterelnök hozzátette: soha nem fogja megengedni, hogy Szlovákia kilépjen ebből a térségből.

A miniszterelnök azt is leszögezte, Szlovákia nem hajlandó változtatni a migrációs egyezménnyel kapcsolatos hozzáállásán. Újságírói kérdésre nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy a megüresedő külügyminiszteri pozícióra Robert Fico korábbi kormányfő kerülhet. Pellegrini kijelentette, amíg Lajčák nem távozik a pozícióból, addig nem fog neveket említeni a lehetőséges jelöltekkel kapcsolatban, majd hozzátette, bárki is lesz az, Lajčák meglehetősen magasra tette a lécet.

Andrej Kiska államfő jövő héten kedden találkozik Lajčákkal – közölte a TASR hírügynökséggel Roman Krpelan, a elnöki iroda kommunikációs osztályának vezetője, és egyúttal megerősítette, a külügyminiszter valóban benyújtotta írásos lemondását az elnöki irodába. Lajčák arról is tájékoztatta az államfőt, hogy először találkozni akar a miniszterelnökkel. Erre hétfőn kerítenek sort.

Mint ismert, csütörtökön délelőtt 90 képviselő, azaz alkotmányos többség szavazta meg a törvényhozásban azt az SNS-es határozatot, ami elutasítja a külügyminiszter által támogatott, az ENSZ által kidolgozott migrációs egyezményt. Miroslav Lajčák már több ízben jelezte, ha a parlament elfogadja ezt a nemzetközi dokumentumot földbe döngölő, Andrej Dankóék által kidolgozott javaslatot, nincs maradása a végrehajtó hatalomban.

A külügyminiszter csütörtökön este úgy döntött, beadja lemondását. A bejelentést követően több politikus is jelezte, bíznak benne, hogy Lajčák döntése még nem végleges.


TASR/para