2022-ben csaknem 137 ezerrel emelkedett Ausztria lélekszáma.
2022-ben csaknem 137 ezerrel emelkedett Ausztria lélekszáma.
A fiatalabb korosztályban csökkenést jegyeztek fel.
Vinice Mabansag egy manilai kórházban jött világra.
A tavalyi év folyamán a cseh hatóságok mintegy 11 200 határsértőt tartóztattak fel.
2022 első negyedévében 48 ezer fővel nőtt a lakosságszám.
Az ország lakossága 0,8 százalékkal nőtt 2020-hoz képest.
A tavalyi év végéig Szlovákiának egészen pontosan 5 459 781 lakosa volt.
És azt is, hogy a lakosság hány százaléka volt szlovák állampolgár.
Ausztriában 1,7 millió olyan ember él, aki más országban született.
Jermak azt is mondta, hogy külföldi támogatás segítségével képesek győzelmet aratni.
Szintén ezen az őszön mérték a legnagyobb hőmérsékleti eltérést 1961 óta.
Elsődleges feladata a saját nevelésű fiatal játékosok felnőtt csapatba való beépítése lesz
A munka közel fél évig tartott, a modernizálásra 2,1 millió támogatást kapott a megye.
Számítani lehetett rá, hogy a kormány változtatásokat vezet be az igazságszolgáltatásban.
A Gázába érkező humanitárius segély "túl kevés."
Csütörtök (december 7.) reggelig 5-15 centiméternyi hó eshet.
Egy ismeretlen tettes azzal fenyegetőzött, hogy december 6-án iskolákat robbant fel.
A dalt Novai Gábor és Fenyő Miklós szerezte.
Az állambácsi meg pórul járhat, ha elsieti a cigi árának emelését.
Már azt is tudni, mikor jön a felmelegedés.