Lampard lett a Chelsea vezetőedzője

2019. július 4. - 11:36 | Sport

A Chelsea labdarúgócsapatánál Frank Lampardot nevezték ki vezetőedzőnek.

Lampard lett a Chelsea vezetőedzője
Fotó: AP

A londoni együttes csütörtök délelőtt honlapján jelentette be, hogy három évre szóló megállapodást kötött a klub korábbi legendás játékosával.

A 41 éves szakember elmondta: rendkívül büszke arra, hogy edzőként térhet vissza a Chelsea-hez.

"Mindenki tudja, mennyire szeretem ezt a klubot, s történetének részese lehettem. Mostantól a munkámra koncentrálok és a következő idényre való felkészülésre"

- nyilatkozta az új tréner.

Angol sajtóhírek szerint Lampard szerdán hatórás tárgyalás végén egyezett meg a Chelsea vezetőivel, és csütörtök hajnali fél kettőkor hagyta el a Stamford Bridge Stadiont.

A 106-szoros angol válogatott Lampard 2001 és 2014 között játszott a Chelsea-ben, gyakorlatilag mindent megnyert a klubbal, amelynek legeredményesebb futballistája 211 góllal.

Edzőként tavaly májusban ült le a másodosztályú Derby County kispadjára, amellyel kis híján kiharcolta a feljutást a Premier League-be, de az Aston Villával szemben alulmaradt a rájátszás döntőjében.

A bajnoki bronzérmes, Európa-liga-győztes Chelsea korábbi trénere, az olasz Maurizo Sarri a szezon végén a Juventushoz távozott.

(MTI)

Címkék: Frank Lampard, Chelsea