Lassan, tagolva olvasd, hogy ne maradj hülye!
Az a tény, hogy a szlovákiai kormánykoalíció bizonyos szlovák nemzeti mantrára kattant politikusaiban/“közíróiban” felment a pumpa a magyar nyelvű helységnévtáblák „megnagyítása“ miatt, épp annyira nem meglepő, mint az, hogy bizonyos magyar nemzeti lózungokkal kavaró szlovákiai magyar politikusok/”közírók” azon csámcsognak, hogy miért szerepel a szóban forgó táblákon a magyar helységnév a szlováknál soványabb betűkkel...
A képlet egyszerű, mindkét fél a saját idomított előtapsolóinak csinálja a fesztivált.
Ennek tudatában aztán nyugodtan hátra is dőlhetne, aki kultúrember, mivel ezek a „mutatványok” egyáltalán nem neki vannak szánva.
Csakhogy ez itten Kelet-Európa, ahol szinte kizárólag arra lehet közéleti/politikai karriert gründolni, hogy az ember hülyébbnek látszik még a leghúgyagyúbb kocsmai okostóniknál is.
Némi képzavarral szólva, ennek a végtelen szellemi sivatagnak a tükrében olyasmitől sem szabad hülyét kapni, hogy akad számos olyan önképzőköri köldöknéző, aki szóban és írásban azt gyászolja, hogy nem és nem hajlandó szeretni a felvidéki magyart a szemét tótja...!
Értsd, épp úgy nem szeretik még mostan se a felvidéki magyart a Ficóék (Smer-SD) meg a Dankóék (SNS), mint akkor, amikor a flúgos Slota keverte a kormányban a magyar kártyát meg a szart. Pedig ott van velük a Béla! Mármint a Bugár! No és, ha ott van, akkor miért nem szeretnek minket...?!
Tudod, miért nem szeretnek, eccsó? Azért, mert a politikában soha, de soha nem a szeretet meg a szerelem dominál. Ahogy a kupiban sem szerelemből szokás leápolni a kuncsaftot.
A több párt alkotta kománykoalíciókban általában épp úgy az érdekek írják felül az értékrendeket, mint kupiban a szolgáltatás díja az érzelmeket.
