Lavrov: Moszkva nem kívánja "befagyasztani" az ukrajnai konfliktust

2016. november 8. - 17:50 | Külföld

Oroszország elutasítja a vádat, amely szerint az ukrajnai konfliktus befagyasztására törekedne - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Potsdami találkozók elnevezésű orosz-német fórum keddi moszkvai tanácskozásán.

"Oroszország jobban érdekelt a határainál zajló konfliktus megoldásában, mint bárki más, függetlenül attól, hogy önök időről időre azt az állítást hallják, hogy mi mesterségesen el akarjuk húzni ezt a konfliktust, örökre megőrizve azt ebben a befagyasztott állapotában" - mondta.

Ismételten sürgette, hogy Kijev teljesítse a krízis megoldásáról megkötött minszki megállapodásokban vállalt kötelezettségeit, azaz biztosítson az ukrán alkotmányban rögzített különleges státust a Donyec-medencének, ott pedig hirdessen ki amnesztiát és rendezze meg a helyi választásokat. Lavrov hangsúlyozta, hogy alapvető európai szabályokról van szó, amelyek elismerik a polgárok jogát a helyi önkormányzatra és az anyanyelv akadálytalan használatára.

Lavrov hangsúlyozta, hogy a mai, összefüggő világban nem lehetnek többé különálló szigetei biztonságnak, a közös problémákat együtt kell megoldani, ezért az összes állam összefogása nélkül nem lehet biztosítani Európa számára az méltó helyet a világrend új rendszerében.

Az orosz miniszter szerint a történelem folyamán többször bebizonyosodott, hogy az Oroszország elszigetelésére irányuló kísérletek az egész kontinens számára nehéz következményekhez vezettek. Ugyanakkor, mint mondta, mindig a stabilitás hosszú időszakai következtek, amikor Moszkvát aktívan bevonták a földrész ügyeibe.

Emlékeztetett rá: Moszkva 2008-ban kezdeményezte, hogy jöjjön létre szerződés az európai biztonságról, amely törvénybe foglalta volna az egyenlő és oszthatatlan biztonságra vonatkozó politikai kötelezettségeket, amelyeket a '90-es évek elején még mind az EBESZ-ben, mind pedig az orosz-NATO tanácsban elismertek.

Sajnálkozását fejezte ki, hogy a projektet a NATO-tagállamok elvetették, mert úgy döntöttek, hogy törvényi biztonsági garanciákra csakis a szövetség tagjainak van joguk. Céljuk Lavrov szerint az európai választóvonalak fenntartása volt és ennek a mentalitásnak a következményei máig fennmaradtak a következményei. Nehezményezte, Moszkvának hogy Oroszország és az Európa közötti partneri viszony normalizálásra irányuló kívánsága több nyugati országban nem talált megértésre.

A miniszter szerint az európai államok fenntartható fejlődését szolgálta több infrastrukturális projekt, egyebek között az Északi Áramlat gázvezeték, valamint az orosz-európai energiaszövetség létrehozására irányuló orosz javaslat. Nehezményezte, hogy "nyilvánvaló anakronizmusként" még mindig fennmaradt a vízumkényszer, amely visszatartja a kereskedelmi és beruházás, valamint a kulturális és humanitárius kapcsolatok fejlődését.

Az orosz diplomácia vezetője Moszkva és Berlin kapcsolatainak fejlődését fontos tényezőnek nevezte az európai biztonság és stabilitás fenntartásában.

"Tudjuk, hogy Németországban egyre nagyobb mértékben felismerik, hogy nincs alternatívája az Oroszországgal fennálló viszony normalizálásának" - jelentette ki Lavrov, hozzátéve, hogy Moszkvában üdvözlik ezt hozzáállást.

(MTI)

Címkék: Szergej Lavrov, Ukrajna