Le lehet nyugodni, Putyin semmi újat nem mondott, csak a szokásos marhaságait sorolta fel

2022. május 9. - 09:38 | Külföld

Május 9. a győzelem napja Oroszországban: mindenki azt találgatta, mit jelenthet be Vlagyimir Putyin orosz elnök a hétfő délelőtti katonai parádén elmondandó beszédében. És most, hogy a régen várt beszéd elhangzott, mindenki megnyugodhat, nincs szó általános mozgosításról, de sajnos Moszkva az ukrajnai hadjáratát sem akarja befejezni.

Le lehet nyugodni, Putyin semmi újat nem mondott, csak a szokásos marhaságait sorolta fel
Forrás: Nexta

Az elnök az ünnepi beszédében felmondta a már korábban hangoztatott hazugságokat, miszerint Ukrajna korábban nyílt támadást készített elő, és a szomszédos ország “az atomfegyverek lehetséges bevetését” fontolgatta, ami miatt az oroszok fenyegetéssel néztek szembe a határaiknál. Természetesen előjött a nácizásos blöff is, hiszen szerinte “neonácik, banderisták elleni elkerülhetetlen összeütközést a “nyugati támogatók” segítették, a NATO felől érkező, Ukrajnának küldött fegyverszállítmányokkal. – mondta az elnök. De “Oroszország előzetes csapást mért, ez volt az egyetlen lehetséges megoldás” – igazolta Putyin az Ukrajna ellen február 24-én indított orosz inváziót, amiben eddig szerencsére nem sok sikert értek el az oroszok.

Putyin arról is beszélt, hogy a Nyugat Oroszország gyengítésén dolgozott, felhasználva ellene a nemzeti feszültségeket, a nemzetközi terrorizmust – "de nem értek célt." "Azok, akik legyőzte a nácizmust a Nagy Honvédő Háborúban, példát mutattak nekünk. Dicsőség a hadseregnek! Oroszországért, a győzelemért, hurrá!" - zárta sorait az orosz államfő.

A putyini megnyilatkozást a himnusz követte, majd elkezdődött a katonai parádé, amiről az oroszok valami fura oknák kifolyólag kihagyták a légierőjük bemutatását.

Az elhangzott szónoklat ismeretében szerencsére nem vált valóra az, amiről a Reuters hírügynökség tudósított korábban, miszerint az ünnepi nyilatkozatában Putyin egy végítélethez hasonló nukleáris csapásra akarja figyelmeztetni majd a nyugati világot.

Nem csak Moszkvában ünnepelnek az oroszok, hanem az általuk porrá bombázott ukrajnai Mariupolban is, ahol az elmúlt hetekben több ezer polgári lakost mészároltak le.

De az új hatalom emberei találtak egy aránylag épen maradt utcát, aminek egy szakaszát szépen feltakarították, és ott masíroztak hurrázgatva a szakadár Donyecki Népköztársaság vezetője társaságában.

Az ukrán elnök sem hagyta szó nélkül máus 9-ét, és közzétett egy videóüzenetet, amiben elmondta, Ukrajna újabb győzelemért küzd, és meg fogja nyerni Oroszországgal folytatott háborúját is.

Volodimir Zelenszkij a második világháborúban aratott győzelem 77. évfordulója alkalmából elmondott üzenetében megjegyezte azt is, bár Oroszország azt képzelte, Ukrajna nem ünnepli meg a győzelem napját, az ukránok nem hagyják, hogy Moszkva elvegye tőlük a dicsőséget. "Győztünk 1945-ben, győzni fogunk most is" - jelentette ki.

(Telex/para)