Leállították a Boris Kollár diplomamunkája ügyében indított büntetőeljárást

2021. március 18. - 21:31 | Belföld

A megbízott nyomozó leállította a Boris Kollár (Sme rodina) házelnök diplomamunkája ügyében, szerzői jogok megsértése gyanújával indított büntetőeljárást. A szakolcai járási rendőrkapitányság határozata szerint a szóban forgó tett nem számít bűncselekménynek, és így indokolatlan az eljárás folytatása. A határozatot Vladimír Lauš bocsátotta a TASR rendelkezésére, aki korábban feljelentést tett Kollár ellen.

Leállították a Boris Kollár diplomamunkája ügyében indított büntetőeljárást
TASR

„Az eljárás leállításáról szóló határozatot kézbesítették Kollár úrnak.

A házelnök tiszteletben tartja a bűnüldöző szervek döntését, és azt bővebben nem kommentálja. Nem tud arról, hogy szerzői jogokat sértett volna meg, hiszen rendelkezik a szerző írásos beleegyezésével, amelyet közzé is tett”

– közölte a TASR hírügynökséggel Michaela Jurcová, a házelnök szóvivője.

A március 9-én hozott rendőrségi döntés még nem végleges, az ellen panasz emelhető. A rendőrség egyelőre nem foglalt állást az ügyben.

Kollár tavaly júliusban saját maga ellen nyújtott be bizalmatlansági indítványt, miután plágiumgyanú merült fel a diplomamunkája kapcsán. Az indítványról való parlamenti szavazáson az SaS és a Za ľudí képviselői nem vettek részt. Korábban a politikai konzekvencia levonására szólították fel a parlament elnökét, és elutasították, hogy a bizalmi szavazás által rájuk hárítsa a felelősséget. Az OĽaNO nem követelte Kollár távozását.

Az ügyben Erik Kaliňák, a Smer-SD alelnöke és egy másik személy is büntetőfeljelentést tett.

TASR