Lebuktak a korrupt zsaruk, elsimítottak volna egy súlyos bűnügyet 10 ezer euróért cserébe

Az egyik rendőr 15, a másik már 19 éve volt állományban.

Kenőpénz elfogadásával gyanúsít két rendőrt a belügyminisztérium Felügyeleti Szolgálati Hivatala. A belügyminisztérium sajtóosztályának tájékoztatása szerint a 39 éves Ivan R. és a 40 éves Marián Cs. úgy döntöttek, felajánlják egy gyanúsítottnak, hogy kenőpénz fejében elsimítják az ügyét.

„Kapcsolatba léptek a 45 éves férfival, akit emberkereskedelemmel gyanúsítanak. Elmagyarázták neki, hogy milyen súlyos a helyzete, illetve, hogy milyen büntetés fenyegeti, amennyiben bebizonyosodik a bűnössége. Végül felajánlották neki, hogy nem fognak foglalkozni az illegális tevékenységével, illetve halogatni fogják az ügyét 10 ezer euróért cserébe” – áll a sajtóközleményben.

A tájékoztatás szerint már abban is megegyeztek, hogy a rendőrök két részletben kapják meg a kért összeget.

A belügyminisztérium nem pontosította, hogy melyik rendőrkapitányság rendőreiről van szó, csupán annyit közöltek, hogy előbbi 15, utóbbi pedig 19 évig volt állományban.  

Amennyiben bebizonyosodik, hogy a rendőrök visszaéltek a jogkörükkel, akár 12 éves szabadságvesztésre is számíthatnak.


(TASR)