1
![Lecsapott a NAKA: A Takáč-banda tagjai és egy polgármester végezte bilincsben](/_next/image/?url=https%3A%2F%2Fparameter.sk%2Fapp%2Fuploads%2F2024%2F04%2Fnaka1_2.jpg&w=1920&q=75)
Illusztráció (Fotó: TASR)
A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) hétfőn reggel a Takáč-banda megközelítőleg tíz tagját vette őrizetbe – írja a TV Noviny.
A portál információja szerint Boris Šimkovič, Záhorská Ves (Malacky-i járás) polgármestere is bilincsben végezte. Őrizetbe vétele állítólag összefüggésben van egy romacsalád elleni támadással, amelynek házát 2007-ben gyújtották fel. Akkor az alvó gyerekes családot brutálisan meg is verték.
A médiában megjelent információk szerint a polgármester konfliktusba került az említett családdal. Šimkovič ezért állítólag felbérelte a Takáč-banda tagjait, hogy segítsenek neki megszabadulni a családtól.
A TV Noviny szerint Dömötör Csaba is a letartóztatott személyek között van. Ő 2020-ban Ľudovít Makó, a Pénzügyi Igazgatóság (Finančná správa) bűnügyi hivatalának egykori igazgatója ellen tett vallomást tanúként. Mint kiderült: kihallgatása során hazudott. Tavaly hamis tanúzással gyanúsították meg, amit maga Dömötör is beismert. A bíróság 2021 augusztusában öt évre felfüggesztett 32 hónapos szabadságvesztésre ítélte.