Leendő űrturisták, figyelem! Még hét év és indulás!

2018. március 6. - 19:09 | Tech

Az orosz KoszmoKursz magánvállalat megtervezett egy többször felhasználható, szuborbitális repülésre alkalmas járművet, amely a tervek szerint először 2025-ben szállít majd turistákat - jelentette ki Pavel Puskin, a cég vezérigazgatója a TASZSZ hírügynökség által kedden közölt interjújában.

Leendő űrturisták, figyelem! Még hét év és indulás!
Fotó: AP

"A rakéta és a szuborbitális hajó kísérleti példányának első próbarepülése 2023-ban, az első menetrendszerinti járat pedig a turistákkal 2025-ben lesz" - nyilatkozott Puskin.
Elképzelései szerint a szerkezeteket 2021-ben szerelik majd össze és 2022-ben megkezdődik a tesztelésük. A vezérigazgató kalkulációi szerint a projekt az indulástól az első űrturisták felbocsátásáig 150-200 millió dollárba kerül majd, és az utaztatás startjától számítva hét-kilenc év alatt válik majd rentábilissá.

A KoszmoKursz rakétája 80, a hajója pedig 7 tonnás lesz a Roszkoszmosz állami űrkutatási hivatalhoz még a tavasz folyamán beterjesztendő koncepció szerint. A hat turistából egy utaskísérőből álló legénység utazása 14 percig tart majd, ebből 5,5 percig a súlytalanság állapotában. A jármű 180-220 kilométeres magasságba emelkedik majd. A jegyár előre láthatóan 250 ezer dollár lesz és a 2014-ben megalakult KoszmoKursz azt tervezi, hogy 2030-ra már hetente két alkalommal bocsát fel a világűrbe bepillantani óhajtó turistákat.

Oroszországban, ahol az űrkutatás hagyományos állami monopólium, a TASZSZ szerint több magánprojekt is elstartolt az utóbbi években. A KosumoKursz mellett például az S7 légitársaság tulajdonosai 2016-ban belevágtak a Sea Launch elnevezésű projektbe, amelynek keretében tengeri platformról szándékoznak hordozókat felbocsátani.

MTI

Címkék: űrturista