Lefújták, illetve elhalasztották az idei trencséni Pohoda fesztivált!

2020. április 15. - 09:50 | Kultúra

A szervezők lefújták, illetve tulajdonképpen nagyrészt egy évvel elhalasztották Szlovákia legnagyobb zenei fesztiválját, a trencséni Pohodát, amelyre idén július 9. és 11. között került volna sor.

Lefújták, illetve elhalasztották az idei trencséni Pohoda fesztivált!
Fotó: SITA

Azon a hétvégén ugyanakkor megrendezik a fesztivál egy alternatív verzióját, Pohoda In the Air címmel. Egyelőre tisztázódnak az esemény körvonalai, de szeretnék bekapcsolni a trencséni repteret is, ami minden évben a fesztivál helyszíne. Vélhetően közvetítéseket tartanak majd koncertekről, archív felvételekkel dúsítva. A fesztiválról konzultálnak a helyi közegészségügyi hivatallal és a várossal is.

"Mindegyik megvásárolt belépő továbbra is érvényben marad, azzal együtt, hogy aki igényeli, annak a teljes árát visszafizetjük. Az élő esemény fantasztikus hangulata nagyon fog hiányozni, ahogy az a pozitív energia is, ami a fesztivál után a reptéren marad. Ugyanakkor optimisták vagyunk, és bízunk benne, hogy az idén elmaradt örömöket még nagyobbal pótoljuk a jövőben" - jegyezte meg Michal Kaščák főszervező.

A fesztivál egy évvel történt elhalasztása a szervezők szerint azt jelenti, hogy a fellépők közül többen eljönnek a 2021-es Pohodára. Akikkel erről már sikerült megegyezni, azok a következők: The Libertines, Metronomy, Wolf Alice, Archive, black midi, Shame, Kokoroko, Marina Satti & Fonés, Black Country, New Road, Bazzookas. Hozzájuk csatlakoznak majd további fellépők, akiknek a nevét mostanáig nem hozták nyilvánosságra, de április 20-án megteszik.

(Denník N)

Címkék: Pohoda, koronavírus