Legalább tizennégy ember meghalt egy öngyilkos merényletben

2018. február 25. - 08:05 | Külföld

Legalább tizennégy ember meghalt, negyven másik pedig megsebesült a dél-jemeni Áden kikötővárosban szombaton gépkocsiba rejtett pokolgépekkel elkövetett kettős merényletben - közölték szemtanúk és helyi egészségügyi dolgozók.

Szemtanúk szerint a kettős merénylet célpontja a terrorelhárító erők által használt egyik tábor volt Áden délnyugati részében. Az ádeni Dzsumhuríja kórház vezetői korábban azt közölték, hogy öt holttestet szállítottak a kórházba, többségük katona volt, valamint számos sebesültet, közöttük polgári személyeket.

Egy egészségügyi vezető később azt közölte a Reuters brit hírügynökséggel, hogy két öngyilkos merénylő robbantott fel két, robbanószerekkel megrakott gépkocsit a tábor bejáratánál, hat fegyveres pedig lövöldözni kezdett. Az őrök valamennyiüket megölték.

Biztonsági források és egészségügyi vezetők szerint három biztonsági őr, egy nő és két gyermek halt meg a támadásban, negyven másik ember, többségében polgári személy pedig megsebesült. A támadás elkövetését az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vállalta magára az általa működtetett Amak hírügynökségen keresztül.

A jelentés szerint két "mártír művelet" célpontja volt a terrorelhárító erők ádeni Tavahi körzetben lévő tábora. Az Amak további részleteket nem közölt. Ez volt az első ilyen merénylet, amióta összecsapások törtek ki a múlt hónapban az Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök kormányához hű erők és szakadárok között Áden ellenőrzéséért.

Hádi elnök a SABA állami hírügynökségben közzétett közleményében "gyáva cselekednek" nevezte a merényletet, amelynek célja "az ideiglenes főváros biztonságának destabilizálása volt".

MTI/para

Címkék: terror, merénylet, Jemen