Legendás állatok: Dumbledore titkai – Így kell hátrányból kviddics meccset nyerni

2022. április 28. - 22:02 | Kultúra

Nem sok pozitívum övezte a Harry Potter-filmek spin-offjának legújabb darabját, ennek ellenére elmondható, hogy sikerült legyőznie az előzetes aggodalmakat, és bár nem alkotott eget rengetőt, egy több mint tisztességes produkciónak betudható. Megnéztük a Legendás állatok: Dumbledore titkai című filmet!

Legendás állatok: Dumbledore titkai – Így kell hátrányból kviddics meccset nyerni

Pedig alaposan fel volt adva a lecke: a 2018-as Grindelwald bűntettei mind kritikailag, mind a mozipénztáraknál alulteljesített, ehhez jöttek J.K. Rowling homofób kijelentései, valamint Ezra Miller és Johnny Depp magánéleti botrányai – utóbbinak emiatt távoznia is kellett a franchise-ból. De, mint mondják, innen szép nyerni.

A sötétmágus Grindelwald a muglik elleni harcra készül, ehhez pedig nem elég csatlósokat gyűjtenie, maga mögött kell tudnia az egész varázsvilágot. Fondorlatos úton próbálja megszerezni a Mágusok Nemzetközi Szövetségének elnöki posztját, ezt viszont igyekszik megakadályozni a kissé flúgos Göthe Salmander és bájos kis csapata. A fiatal Albus Dumbledore a maga korlátozott módján egyengeti útjukat, s közben kiderül, valójában miféle személyes titkok kötik őt az ügyhöz.

A Grindelwald bűntetteinek az volt a legnagyobb hibája, hogy a sok szálon futó cselekmény túlságosan is zavarossá tette az egész filmet, a karakterek és motivációik nem tudtak megfelelően kibontakozni, így a néző sem érezhette át kellően a varázsvilág hangulatát. Ezzel szemben a Dumbledore titkai már egy sokkal komplexebb darab, tudja, mit akar elmesélni. A cselekmény sokkal fókuszáltabb, a cselekedetek és motivációk érthetők, nincs mellébeszélés. A szálak csökkentésével elejét vették a történet szétszabdalásának, ennek viszont áldozatul esett az előző két részben főbb szerepet betöltő Tina Goldstein (Katherine Waterston), aki a film javarészében nem is tűnik fel. Tartalmilag ez csupán annyiban érinthet minket hátrányosan, hogy nem szórakozhatunk a Göthével folytatott kínos interakcióikon.

Családi és szerelmi drámát is egyaránt kapunk, mindkettőt úgy tálalva, hogy bár érezhető a feszültség, nincs feleslegesen túlbonyolítva, a néző így könnyebben szurkolhat a szereplőkért és azok vágyainak beteljesüléséért. Az első Legendás állatok-film már-már dokumentumfilmszerűre sikeredett a különleges állatfajok bemutatásával, és ezeknek releváns szerepük is volt a történet alakulásában. A Grindelwald bűntetteire ez már kevésbé volt jellemző, most viszont újfent szó szerint legendásnak mondható állatkákkal találkozhatunk, amik nemcsak töltelékként, hanem a cselekmény szerves részeként vannak jelen.

A film bátran viszi tovább a második részben megpendített jelképes megszemélyesítéseket, és mer nyitni olyan irányokba, amelyek a valós életben is jellemzők a társadalmi élet mondhatni mindennapjaira. Legyen szó az elcsalt választásról, a fasizmus háttérben lebegéséről, vagy a homoszexualitásról. Utóbbi manapság egyre több produkcióban képez szerepet, de talán egy filmben sem tárgyalták olyan nyíltan, mint a Dumbledore titkaiban. Példaként az Örökkévalókat említhetném, amely szintén szuperált ezzel a témával, de a cselekmény alakulásának szempontjából teljesen irreleváns volt. Itt viszont mondhatni ez a szerelem képezi az egész történet magját.

A Harry Potter-rajongók igényei ezúttal is ki vannak elégítve, az ismerős nevek és varázsigék említése mellett pedig a legendás Roxfortba is betekintést nyerhetünk. A Legendás állatok-széria első két részében Amerikába és Párizsba kalauzoltak el bennünket, most pedig a varázslóvilág további izgalmas és potenciállal teli pontjairól hull le a lepel. De nagy az érzésem, hogy még így sem láttunk mindent!

Kivetnivalót csupán egyet találhatunk, de az rányomja bélyegét az egész filmre, amitől nem mondható tökéletesnek. A fent említett pozitívumok ellenére kissé az az érzésünk támadhat, mintha a készítők biztonsági játékra mentek volna, a film nem mer váratlant húzni, a feszültnek szánt pillanatok – beleértve a végkifejletet – pedig nem érik el a kívánt hatást.

Eddie Redmayne rutinosan rázza ki a kisujjából a különc zoológust, és a már említett Katherine Waterston nélkül is megállja a helyét. Jude Law remekül hozza Dumbledore sokrétű énjét, beleértve a bölcs és eszes, a bűnbánattól gyötrődő, valamint a szerelemre vágyódó oldalát. A mugli Kowalskit alakító Dan Fogler még mindig a széria fő humorforrása, de az újonnan bemutatkozó Jessica Williams is üde pontja a filmnek. Ezra Miller karakterét illetően ugyan megkapjuk a választ, de a vártnál jobban a háttérbe szorul, és megragad egy depresszív szerepkörben. Az embereket viszont az érdekelheti a legjobban, hogyan tudja Mads Mikkelsen pótolni Johnny Deppet. A válasz egyértelmű: a dán színész egyszerűen zsebre teszi amerikai kollégáját, már csak kiállásával mérföldeket ver rá.

A Dumbledore titkai tehát lényegesen komplexebb, célirányosabb film, mint a Grindelwald bűntettei, bátran veti fel az aktuális témákat és sikeresen bővíti a varázslóvilágot. Ugyan nem nevezhető hibátlan alkotásnak, de ha ezen az úton haladunk tovább, akkor szép jövő elé nézünk.


(tt)