A legfelsőbb szinten döntöttek a Libertate 710 ezer eurós támogatásáról

2017. március 6. - 19:21 | Belföld

A Magyar Közösség Pártjához köthető Libertate Polgári Társulás nem pályázati úton, hanem egyedi kérelemre kapott 710 ezer eurót a magyar Miniszterelnökségtől.

A legfelsőbb szinten döntöttek a Libertate 710 ezer eurós támogatásáról
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (Fotó: MTI - illusztráció)

“A felvidéki kamuszervezet vezetője elfelejtette megbeszélni Semjén Zsolttal, hogyan kaptak 220 millió forintot a magyar államtól” – írja a 444.hu.

Februárban Németh Róbert, Csallóközcsütörtök MKP-s alpolgármestere – egyben a civil szervezet elnöke – a Paraméternek úgy nyilatkozott, hogy a 2016-ban frissen alapított Libertate pályázati úton jutott a magyar kormány támogatásához. Ezzel szemben most kiderült:

A Libertate Polgári Társulás egyedi kérelemben folyamodott támogatáshoz, melynek odaítéléséről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár döntött.

Ezt maga Semjén Zsolt tudatta írásos parlamenti válaszában Schmuck Erzsébettel (LMP) március 6-án. Az ellenzéki képviselő konkrétan azt kérdezte a miniszterelnök-helyettestől, miért ítél meg több százmilliós (forint) támogatást a Miniszterelnökség egy kamu szervezetnek.

“A Libertate felvidéki polgári társulás 2016. október végén nyújtotta be egyedi kérelemben foglalt támogatási igényét a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságához. (…) Az egyedi kérelmek nem a nyílt pályázati rendszereken keresztül érkeznek, ennek megfelelően egyedi elbírálásban részesülnek ” – áll Semjén válaszában, melyben leírja azt is, hogy ő és Potápi döntöttek a szervezet támogatásáról.

A miniszterelnök-helyettes szerint a Libertate szlovákiai tevékenysége három célt szolgál majd:

- a helyi és regionális termékek piaci pozíciójának megerősítését,

- a fiatal családok közösségi önszerveződésének előmozdítását,

- és a felvidéki magyar romák identitástudatának megerősítését.

Németh Róbert (MKP) csallóközcsütörtöki alpolgármester, a Libertate elnöke (Fotó: Paraméter)

“A szervezet tagjai a már működő oktatási és kulturális programok újszerű módszerekkel való kiegészítésére, valamint szociális és gazdasági téren hiánypótló aktivitások, programok megvalósítására törekszenek” – írja Semjén a Libertate tevékenységéről.

Ezzel szemben a szervezet elnöke, Németh Róbert korábban csak annyi információval szolgált, hogy a Libertate egy kéthavonta megjelenő, országos terjesztésű újságot indít majd, ami “a magyarságról szól”.

A csallóközi község alpolgármestere egy hónapja még nem tudott elmondani semmit a szervezet munkájáról, de azt ígérte, később tájékoztatni fogja a sajtót a Libertate tevékenységéről.

A 220 millió forintos (710 ezer euró) támogatás egy ideje már a Libertate bankszámláján van, és mivel a pályázati időszak egy évig tart, az összeget még 2017-ben el kell költeniük.

(db)