8 napon belül a negyedik beavatkozás, újabb légi eszközt semmisített meg a légierő.
8 napon belül a negyedik beavatkozás, újabb légi eszközt semmisített meg a légierő.
Szükség esetén kölcsönösen segítheti egymást a két ország.
A kormány rábólintott a szlovák és a magyar légierő jövőbeli együttműködésére.
Éleződik a konfliktus.
A támadások megtorló intézkedések voltak.
Az objektum 10 óra 30, és 11 óra között tűnt fel a radaron, felderítésére azonnal kivezényeltek egy vadászgépet.
Először hajtott végre közös műveletet a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet ellen az orosz és a szír légierő.
A Nordensa lett az FC DAC 1904 hivatalos megfigyelő partnere.
Balesetezett járművekből való kiszabadítás versenye zajlott Nyitrán.
Gersbeck az utcán összeverekedett egy 22 éves férfivel, akinek több csontja eltört.
Összesen 251 kiállító és társkiállító mutatkozik be az Autószalonon.
Ez utóbbi nagyobb munkanélküliséget és a bérek csökkenését eredményezné.
Az öt sérült közül négyet kórházba szállítottak, egyiküket meg is kell műteni.
Ha előfordul választási korrupció, büntetőeljárást indítanak, ez ugyanis bűncselekmény.
Gambon tüdőgyulladásban halt meg csütörtökön.
Az intézet szerint a minimálbér egy rossz eszköz a jó cél eléréséhez.
Több ezer adományozónak köszönhetően gyűlt össze az ára.
A város első művésztelepe.
Csábító, akár egy Bentley.
Az utolsó szeptemberi héten napos, meleg időben lehetett részünk.