Legutóbb meg kellett ismételni a polgármester-választást Gombán, most ismét harcba száll a két jelölt

2018. október 12. - 08:18 | Régió

Négy évvel ezelőtt Horváth Mária és Hanic Jozef is 102-102 szavazatott kapott a polgármester-választáson. Akkor még volt további három ellenfelük, idén azonban már csak ketten indulnak a címért.

Legutóbb meg kellett ismételni a polgármester-választást Gombán, most ismét harcba száll a két jelölt
Fotó: hubice.sk

A korábbi választási ciklusokban általában nagy volt a harc Gomba polgármesteri székéért. 2006-ban négy jelölt közül a Smer jelöltjét, Radics István választották meg a helyiek. Radics ekkor 187 szavazatot kapott, míg ellenfelei, a Jamrich Jaroslav 80-at, Bohumel Ľuboš 38-at, Szabó Attila 24-et, Fekete Tibor pedig 15-öt.

Négy évvel később már nem akadt kihívója az akkori polgármesternek, akire így is 113-an szavaztak.

2014-ben azonban Radics már nem jelöltette magát, a helyére pályázó jelöltek között pedig olyan szoros volt a harc, hogy

szavazategyenlőség miatt meg kellett ismételni a választást.

A független Horváth Mária és az ugyancsak független Hanic Jozef ugyanis pontosan 102-102 szavazatot kapott. Őket követte a smeres Ľuboš Bohumel, aki csupán négy szavazattal maradt el tőlük. Tóth János ekkor 21, Márkus János pedig 12 voksot szerzett.

A szavazategyenlőség miatt a 2015 márciusában megismételt választáson a lakosok úgy döntöttek, Hanic Jozefnek szavaznak bizalmat, így ő lett a község polgármestere. A szavazás ekkor is meglehetősen szoros volt, hiszen Horváth mindössze 29 vokssal szerzett kevesebbet, mint Hanic.

Idén megismétlődni látszik a párharc, Hanic Jozef egyetlen kihívója ugyanis Horváth Mária.

A polgármesterjelöltek:

Hanic Jozef (54 éves), polgármester, független

Horváth Mária (48), könyvelőnő, független

Gomba képviselő-testülete iránt már nagyobb az érdeklődés: a hétfős testületbe 16-an szeretnének bekerülni – többségükben valamelyik párt támogatásával.

A képviselőjelöltek:

Bargár Krisztián (40), sofőr, MKP

Ing. Bohumel Ľuboš (51), gépészmérnök, Smer-SD

Eššek Juraj (47), technikus, MKP

Hanicová Iveta (50), referens, Sme rodina

Hittner Alexander (65), nyugdíjas, független

Horváth Alexander (29), programozó, független

Horváth Peter (47), kereskedelmi helyettes, Doma dobre

Horváth Zsolt (46), pénzügyi tanácsadó, MKP

Johancsiková Dana (54) eladónő, Smer-SD

Kiss József (38), technikus, Híd

Lengyel György (36), vállalkozó, MKP

Nagy Balázs (42), elektrotechnikus, MKP

Sárköziová Lucia (29), raktáros, Smer-SD

Szabó Attila (53), szakreferens, Híd

Šoun Marek (40), polgári társulás vezetője, Šanca

Tóth János (50), szerelő, Híd


(fl)