Lehár Énekverseny: Hétvégén döntő

2010. május 6. - 12:51 | Régió
Komárom Város Önkormányzata, a Városi Művelődési Központ – a Budapesti Operettszínházzal és az Európai Zenés Színházi Unió tagjaival együttműködve – idén immár 9. alkalommal hirdette meg a Lehár Ferenc Nemzetközi Énekversenyt.
A Prágában, Pozsonyban, Bukarestben, Szentpéterváron, Kolozsváron és Budapesten megtartott selejtezők után május 7-8-án Komáromban, Lehár Ferenc szülővárosában kerül sor a verseny döntőjére. Helyszíne a Városi Művelődési Központ, a belépés díjtalan. Az ünnepélyes eredményhirdetésre május 9-én, 19 órai kezdettel kerül sor.

A döntő résztvevői mindannyian fellépnek az eredményhirdetést követő gálaműsorban (belépti díj: 10 euró), majd május 10-én a Budapesti Operettszínházban is. Az első díj nyertese 1000 eurót vehet át, valamint fellépési lehetőséget kap a Budapesti Operettszínházban és a Szentpétervári Zenés Komédia Színházban.

Vas Gyula