Lehet-e liberális, aki nacionalista?

Navalnij magánya - TASR

Az orosz bíróság kimondta: az ellenzéki vezetőnek, aki túlélte titkosszolgálat által végrehajtott gyilkossági kísérletet, majd németországi gyógyulása után hazatért, le kell töltenie korábban felfüggesztett börtönbüntetését – a házi őrizet egy évét leszámítva két és fél évet munkatáborban. Korábbi pártjának, a Jablokónak korábbi vezetője, Grigorij Javlinszkij nem sokkal ezután hosszas dörgedelmet publikált Putyinizmus és populizmus nélkül címmel, ahol a „populizmus” Navalnijt jelenti.

A liberális politikus érvelése szerint Navalnij „leleplező” (így, idézőjelben) filmjei „primitív szociális viszálykodást” szítanak. Oroszország bajainak legfőbb gyökere nem a korrupció, hanem a nem hatékony és költséges államkapitalista gazdaság, ahol a jövedelem privát, de a veszteség az államé. Ezen csak a rendszer megújításával, új alkotmánnyal lehet változtatni, amit egy alkotmányozó nemzetgyűlés fogadna el. Putyin csodapalotájának felhánytorgatása: gazdagellenes uszítás, nem sokkal több.

Az „osztálypopulizmus”, a szegények szembefordítása a gazdagokkal pedig a nacionalizmus táptalaja, ilyen értelemben tehát Navalnij is felelős a Krím 2014-es elfoglalásáért, ami Oroszországnak szankciókat és általában gazdasági nehézségeket hozott, Putyint viszont nagyon népszerűvé tette.

Azonkívül, hogy Javlinszkij a legrosszabb dramaturgiai pillanatban adott hangot a pártja egykori nagy ígéretével, majd renegátjával szembeni ellenszenvének, a politikai helyzetfölmérését – liberális oldalról is – többen azzal fogadták, hogy „nincs képben”.

Utólag kibogozhatatlan, hogy mi volt előbb: Navalnijnak lett elege a szociálliberális Jabloko párt hatástalan politizálásából (2003 óta nincsenek a parlamentben), vagy Javlinszkij köre elégelte meg Navalnij nacionalistákkal való fraternizálását és egyénieskedését. Akárhogy is, a viharos 2007. decemberi párttanácskozáson ő maradt alul, és kizárták. Ami viszont biztos tény: a 2013-as moszkvai főpolgármester-választáson Navalnij a várakozásokat felülmúlva 27 százalékot kapott, a Jabloko jelöltje – Mitrohin, a mostani pártelnök – három és felet.

Az orosz médiaszabadság és nyilvánosság viszonyai között már azt sem lehet biztonsággal megmondani, hogy Navalnij mennyire nacionalista a mérsékelt–szélsőséges skálán, mi az igazság és mi a Kreml szolgálatában útjára indított dezinformáció.

Tény, hogy főárambeli orosz nacionalista („a Krím a miénk”), és megnyilvánulásait nem a posztmodern nyugati politikai korrektség szabályozza (egy 40 másodperces politikai hirdetésben, ahol fegyverviselés legalizálását sürgette, csótányokkal állított párhuzamba azonosíthatóan kaukázusi és muszlim terroristákat; évekkel később Putyin úgy szabadult meg tőlük, hogy átdobta őket az Iszlám Államba). Akik a legrosszabbakat feltételezik róla, természetesen attól sem rendülnek meg, ha később rossznak minősítette saját döntéseit.

A tartalom szempontjából mindegy: a Jablokóban az az álláspont kerekedett felül, hogy a legkisebb fokú nacionalizmus sem vállalható. El is sorvadt a párt. És ezzel megérkezünk ahhoz a kérdéshez, hogy mi is az a liberalizmus, megférhet-e a nacionalizmussal. Ha egy ideológiai és viselkedési szabályrendszerhez való igazodást jelent, ahol az egyik szabály az, hogy valakit egyáltalán ne lehessen (például) nacionalizmussal vádolni, akkor természetesen nem fér össze.

Ha az egyéni és politikai szabadságjogokat, a joguralmat, a hatalmi ágak szétválasztását, a tulajdon védelmét, a szabad piacot és a szerződések szentségét jelenti, akkor igen. Putyin rendszere mindennek az ellentétét képviseli, és a korrupció nem deviancia benne, nem hiba egy fennálló liberális demokráciához képest, hanem a rendszer lényege és építőanyaga. A szabadságjogoknak, a joguralomnak, a hatalmi ágak szétválasztásának, a tulajdon biztonságának, a piaci szabadságnak és a szerződések szentségének hatalmi módozattá emelt tagadása.

Ebben a rendszerben tehát nem biztos, hogy az a liberális, aki tiszteletben tartja az éppen konszenzusos viselkedési szabályokat. De biztosan liberális az, aki a korrupció ellen harcol.

Hogy mit nevezünk itt korrupciónak, arra jó példa Navalnij most folyó másik büntetőpere (és tudtommal van még kettő tartalékban). Ezt egy 95 éves háborús veterán, pontosabban az unokája indította magánváddal, rágalmazásért. Az öregember tavaly nyáron egy népszavazási kampányfilmben jelent meg nagyon sok kitüntetésével, és kiállt Putyin mellett. A népszavazás egy alkotmánymódosítási csomagról szólt, amelynek tizennégy pontja között vannak olyanok, amelyek garantálják Putyin még kétszeri újraválasztását, vannak szociális-szavazatvásárló tételek (minimálbér legalább a létminimumon, nyugdíjindexálás), valamint – milyen ismerős – annak kodifikálása, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata.

Navalnij a megszólalók között az alig cselekvőképes háborús veteránt is dróton rángatott bábunak nevezte. A Putyin 2012-es represszív fordulatának keretében végrehajtott Btk.-módosítás óta ez megint belefér a rágalmazás tényállásába, és lehet magánvádat emelni. Nem hagyták ki a lehetőséget.

A korrupció mint a rendszer építőanyaga tehát nem egyszerűen azt jelenti, hogy sok hivatalnok kap kenőpénzt, hanem azt, hogy a teljes politikai és gazdasági szféra a politikai – és az ebből fakadó gazdasági – hatalom csúcsán álló egyén akarata és érdekei szerint működik, lehetőleg minden és mindenki, például egy 95 éves öregember is, például az unokája is, például a Duma is, például a bíróság is. Ezzel szembeszállni nem „csak” a rendszer hibái elleni harc a liberális eszmények képviselete helyett, hanem a liberális demokráciáért magáért vívott harc.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.