Lekapcsolták a pasast, aki a sülyi kanálisparton samponozta a piros Volvót

Május 1-jén, a munka ünnepén jelent meg a Facebookon az a fotó, amelyen egy férfi a sülyi (Felbár - Dunaszerdahelyi járás) kanálisparton mos le éppen egy piros gépkocsit.

Lekapcsolták a pasast, aki a sülyi kanálisparton samponozta a piros Volvót

A szóban forgó fénykép nagy utat járt be a közösségi médiában. Így pedig nem csoda, hogy a rendőrség figyelmét is felkeltette.

A hatóság végül május 5-én közölte, hogy már intézkedtek is a férfi ellen, aki a természet lágy ölén ápolta le az autót.

"A piros, besamponozott autó tulajdonosát nem volt nehéz azonosítani. A rendőrök még a hétvége folyamán kapcsolatba léptek a nő ismerősével, aki be is ismerte a Sülyön elkövetett, különös tettét"

- közölte a rendőrség hol máshol, mint a Facebookon.

A férfi ellen szabálysértési eljárás indult, és a somorjai rendőrök már ki is hallgatták. Az ügy a Járási Hivatal természetvédelmi osztályára kerül, ott dől majd el, pontosan milyen mértékű bírsággal sújtják a környezetszennyező autómosás elkövetőjét.

(parameter)