Lelőttek egy írót, aki gyalázta az iszlám vallást

2016. szeptember 25. - 14:31 | Kultúra

Lelőttek vasárnap Ammán belvárosában, egy bíróság bejáratánál egy írót, akit egy karikatúra megosztása miatt az iszlám vallás gyalázásával vádoltak - jelentette az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió.

Nahed Hatr éppen a tárgyalására érkezett, amikor a bíróság bejáratánál a támadó három golyót eresztett fejébe.

Az 56 éves író a helyszínen meghalt. A támadót azonnal elfogták. Szemtanúk szerint a merénylő ötvenes éveiben járó szakállas férfi, aki az ultrakonzervatív szunnita szalafistákra jellemző ruhát viselt.

A keresztény Hatr az iszlamizmus ellenzője volt, és nyíltan támogatta hazájában a szíriai Aszad-rezsimet.

Azért tartóztatták le augusztusban és citálták bíróság elé, mert a Facebookon megosztott egy karikatúrát, amely a hatóságok szerint sérti az iszlámot. A gúnyrajzon egy szakállas muzulmán férfi látható, amint ágyban fekszik két nővel, dohányzik, és közben arra kéri az ablakon bekukucskáló Istent, hogy hozzon neki bort és kesudiót.

A hatóságok szerint az író törvényt sértett azzal, hogy közösségi felületen megosztotta a karikatúrát. A rajz nagyon gyorsan lekerült a közösségi oldalról, miután sokan dühödten reagáltak rá.

Hatr bocsánatot kért, és azzal védekezett, hogy a fundamentalista szunniták Istenhez való viszonyát akarta kifigurázni. Azzal vádolta iszlamista ellenlábasait, hogy botránykeltéssel akarnak leszámolni vele.


MTI/para

Címkék: író, iszlám állam