Lemészároltak egy öttagú családot, köztük egy szívátültetésen átesett, kétéves kislányt

Holtan találtak egy öttagú családot az egyesült államokbeli Pennsylvaniában, köztük egy szívátültetésen átesett, kétéves kislányt. A rendőrség szerint vélhetően az egyik szülő által elkövetett gyilkosságokról, illetve öngyilkosságról van szó.

Lemészároltak egy öttagú családot, köztük egy szívátültetésen átesett, kétéves kislányt
Fotó: Facebook

A rendőrség abból indul ki, hogy az egyik szülő megölte a családtagjait, majd öngyilkos lett. John Adams kerületi ügyész azt mondta, helyi idő szerint szombaton délután kézzel írott jegyzetre bukkantak a holttestek mellett, és arról is beszámolt, hogy a házaspárnak "családi problémái" voltak.

A rendőrség tájékoztatása szerint a 40 éves férfi, a 33 éves nő, egy 8 és egy 2 éves kislány, valamint egy 5 éves kisfiú holttestén is lőtt sebeket, valamint az egyik felnőtt közvetlen közelében kézifegyvert találtak. A hatóságok közölték, a család kutyáját is agyonlőtték.

A legfiatalabb lány néhány napos korában veleszületett rendellenességek miatt szívátültetésen esett át. Az amerikai sajtó korábban többször is foglalkozott a kislány betegségével, és a szülők folyamatos küszködésével, hogy a kilökődés elleni gyógyszerhez hozzájussanak.

mti/para