Lemond Marek Krajčí egészségügyi miniszter

2021. március 11. - 15:16 | Belföld

Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter csütörtök délután bejelentette, lemond a miniszteri pozíciójáról.

Lemond Marek Krajčí egészségügyi miniszter
Fotó: TASR

„Nem vagyok a székemhez ragasztva” – mondta a sajtótájékoztatón Krajčí, és egyúttal köszönetet mondott az elmúlt időszakért a kollégáinak, valamint minden egészségügyi alkalmazottnak.

A bejelentés után Krajčí elmondta, reménykedik, hogy a helyzet javulni fog, ha kibírunk még pár hetet. „Ha kaptam is pofonokat, mindig sikerült felállnom és harcolnom” – tette hozzá.

Köszönetet mondott pártjának, az OĽaNO-nak és a Sme rodinának, amiért támogatták őt, de közölte, a másik két koalíciós párt, az SaS és a Za Ľudí a távozásához kötötték a koalícióban való maradást.

Igor Matovič miniszterelnök Krajčí munkáját méltatta, szerinte olyan tagja volt a kormánynak, aki mindig az emberi életeket tartotta szem előtt.

„Marek, nagyon tisztelem, amit az emberi életek és egészség védelme érdekében tettél Szlovákiában” – húzta alá.

A kormányfő szerint azért is abszurd a távozása, mert éppen ő volt az, aki a felelősségre hívta fel a figyelmet, amikor mindenki más már nyitni akart.

„Nagyon büszke vagyok rá, és nagyon sajnálom, hogy most pont azok az emberek, akik az elmúlt egy évben nem segítettek neki, most rituális áldozatként követelik” – fogalmazott Matovič.

Az új egészségügyi miniszter nevét az OĽaNO később jelenti be. Matovič elmondta, Krajčí fokozatosan távozik majd a tárcától, az első néhány hétben ugyanis még segíti az utóda munkáját.

Matovič közölte, Marek Krajčí azt követően távozik a tárcától, miután beindult a Szputnyik V vakcinával történő oltás.

Ezáltal azt akarják elkerülni, hogy blokkolhassák az orosz oltóanyag használatát. Azért döntöttek így, mert szerinte a koalíciós partnerek a koalíciós válság ürügyeként használták fel a Szputnyik V vásárlását. Ezt azonban korábban az SaS és a Za ľudí is tagadta.

Matovič elismerte, az elmúlt napokban folytatott tárgyalások során a kormánykoalíció nagyon közel került a széteséshez, majd megjegyezte, azt szerette volna, ha azok is távoztak volna, akik korábban ellenezték a szigorú intézkedéseket.

A miniszterelnök megerősítette, hogy Richard Sulík gazdaságügyi miniszter múlt héten szerdán felszólította őt, hogy mondjon le. A kormányfő erre úgy reagált, hogy a feszültség csökkentése érdekében éppen neki kellett volna lemondania.

Michal Šipoš, az OĽANO parlamenti frakciójának elnöke azt mondta, ha mindannyian megfogadnánk Krajčí javaslatait, nem lenne ilyen rossz a járványhelyzet az országban. Hozzátette, az OĽaNO-frakció továbbra is kiáll Krajčí és döntései mellett. „Sajnáljuk, hogy az távozik, aki további intézkedéseket akart, azok pedig, akik mindent megkérdőjeleztek, maradnak" - tette hozzá Šipoš, és kijelentette, a mozgalom mindent megtesz, hogy rátermett új egészségügyi minisztert javasoljon.

A lemondását követően Krajčí képviselőként tér vissza a parlamentbe. A Denník N úgy tudja, Jana Bittó Cigániková (SaS) helyett ő vezeti majd az egészségügyi bizottságot, ezt azonban a kormányfő egyelőre nem erősítette meg.

Az OĽaNO, az SaS, a Sme rodina és a Za ľudí az Európai Gyógyszerügynökség által egyelőre nem regisztált Szputnyik V vakcinák vásárlása után kialakult koalíciós válságot igyekeztek megoldani szerdán. Mindegyik kormánypárt egyetértett abban, hogy nem akarnak előrehozott választásokat, az SaS és a Za ľudí a kormány átalakítását szorgalmazta. Korábban már többször is szóba került Marek Krajčí egészségügyi miniszter esetleges távozása, ő azonban kedden kijelentette, önként nem áll szándékában lemondani, és minden a kormányfő kezében van.

A koalíciós vezetők arra a megállapodásra jutottak, hogy folytatják a közös kormányzást, és egy ezzel kapcsolatos memorandumot is elfogadtak.


(DenníkN/TASR/para)