Lemondott az algériai elnök

Lemondott Abdel-Azíz Buteflika algériai elnök - közölte kedd este az algériai állami hírügynökség.

Lemondott az algériai elnök
Ezen a képen az algériai elnök az argentin államfővel mutatkozik (wikipédia)

 

Történt ez azt követően, hogy a 40 milliós afrikai ország vezérkari főnöke kijelentette, azonnali hatállyal le kell mondania Abdel-Azíz Buteflika algériai elnöknek. Ahmed Gáid Szaláh, aki egyben helyettes védelmi miniszter is, azután nyilatkozott, hogy a minisztériumban tárgyalt a hadsereg vezetőivel - jelentette a helyi média. 

Szaláh leszögezte, hogy nincs vesztegetni való idő, azonnal alkotmányos megoldást kell találni a belpolitikai válságra, és a hadsereg követeli az alkotmány 102. cikkelyének azonnali alkalmazását. A cikkely alapján a súlyosan beteg elnököt munkaképtelenné, tisztségét pedig megüresedetté lehet nyilvánítani. Ezt követően a parlament felsőházának vezetője veszi át az elnöki teendőket 45 napra, ügyvivői minőségben.

Korábban diákok százai vonultak Algír utcáira az algériai elnök azonnali lemondását és rendszerváltást követelve. A február 22-én kezdődött tömegtüntetések szervezői szerint "semmin sem változtat" Buteflika hivatalának hétfői közlése, miszerint a húsz éve hatalmon lévő államfő még az április 28-ig tartó mandátumának lejárta előtt bejelenti lemondását. "Ami számunkra fontos, hogy nem fogadjuk el az ügyvivő kormányt. Folytatjuk a békés tüntetéseket" - jelentette be Musztafa Búsási, egy helyben ismert ügyvéd és emberi jogi aktivista.

MTI