Lemondott a kanadai vezérkari főnök, akit szexuális zaklatással vádolnak

2021. február 26. - 09:08 | Külföld

Benyújtotta lemondását Art McDonald tengernagy, kanadai vezérkari főnök egy hónappal azután, hogy beiktatták tisztségébe, mert a védelmi minisztérium vizsgálatot indítottak ellene helytelen szexuális magatartás vádja miatt.

Lemondott a kanadai vezérkari főnök, akit szexuális zaklatással vádolnak
Fotó: AP

Ez a második alkalom kicsivel több mint egy hónapon belül, hogy a kanadai vezérkari főnököt szexuális természetű vádak miatt le kellett váltani.

Harjit Sajjan kanadai védelmi miniszter egy közleményben megerősítette, hogy a tengernagyot a hadsereg nyomozói kikérdezték, McDonald pedig önként mondott le, miközben a vizsgálat folytatódik. Bár Sajjan nem részletezte a vádakat, jelezte: komolyan veszik az ügyet, és határozott döntéseket hoznak az ilyen jellegű vádakat illetően, rangtól és pozíciótól függetlenül.

A CBC kanadai közszolgálati műsorszolgáltató szerint a McDonald ellen felhozott vádak egy 2010-ben, a HMCS Montreal nevű hadihajón egy tengerészgyalogosnővel szemben elkövetett incidensre vonatkoznak. McDonald kapitány, a nő pedig a beosztottja volt - tette hozzá a CBC.

McDonald kicsivel több mint egy hónapja váltotta Jonathan Vance előző vezérkari főnököt, akinek azt követően kellett lemondania, hogy azzal vádolták meg: szexuális kapcsolatot folytat egy beosztottjával. A magát ártatlannak valló Vance esetében azt a híresztelést is vizsgálják, hogy szexuális jellegű e-maileket küldött egy másik nőnek.

A kanadai védelmi miniszter Wayne Eyre altábornagyot nevezte ki ügyvivő vezérkari főnöknek.

MTI