Lengvarský háromhetes lockdownt javasolt mindenkinek

2021. november 17. - 13:29 | Belföld

Eredetileg sokkal szigorúbb intézkedési csomagot vitt Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) a kormány elé - közölte a Postoj.

Lengvarský háromhetes lockdownt javasolt mindenkinek
Vladimír Lengvarský (Fotó: TASR)

Azt javasolta, hogy vezessenek be háromhetes lockdownt mindenki számára, tehát az oltatlanoknak is. Javaslata szerint ez már november 17-én, tehát ma hatályba lépett volna, és a három hét letelte után a lockdown csupán az oltatlanokra vonatkozóan maradna érvényben.

A portál által idézett forrás szerint ez a javaslat a szakmai konzíliumnak is tetszett, a koalíciós pártok vezetőinek, köztük két miniszternek viszont nem. Veronika Remišová (Za ľudí) és Richard Sulík (SaS) is ellene volt.

Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter közölte, hogy tárgyalnak viszont a lokális lockdown lehetőségéről a járvány által leginkább sújtott járásokra vonatkozóan. "Egyikünk sem szeretné, ha olyat tennénk, ami a lockdown vagy a a veszélyhelyzet felé vezet, de kérdem én, van másik alternatíva?" - jegyezte meg.

Eduard Heger (OĽANO) kormányfő a keddi kormányülés után bemutatta a szakmai konzílium javaslatait. Eszerint a népességet lényegében beoltottakra és (az elmúlt 180 napban) covidon átesettekre, illetve oltatlanokra osztanák:

  • a munkavégzést csak OTP rezsimben engedélyeznék
  • tömegrendezvényeket csak beoltottak látogathatnának
  • a bevásárlóközpontokat, illetve olyan üzleteket, amelyek nem árusítanak a létszükségleti cikkeket (élelmiszerüzlet, patika, stb.), csak a beoltottak vagy a covidon átesettek látogathatnak. Az oltatlanok számára egy negatív teszt már nem lesz elég a belépéshez.
  • wellnessközpontokat és élményfürdőket (aquapark) csak beoltottak és a covidon átesettek látogathatnak
  • fekete besorolású járásokban (ez a többség), az oltottak számára is tilos lesz hotelban lakni. Az ennél enyhébb besorolású járásokban ez csak az oltatlanokra érvényes, oltottak és covidon átesettek mehetnek.
  • sportversenyeken csak oltottak és covidon átesettek vehetnek részt, az OTP rezsim, tehát hogy egy negatív teszttel is részt lehessen venni, csak a hivatásos sportolók esetében lesz hatályban.

(Denník N/Postoj)