A lengyel ellenzék folytatta ülősztrájkját

2016. december 18. - 17:11 | Külföld

A lengyel ellenzék mintegy kéttucatnyi képviselője vasárnap folytatta a két napja megkezdett ülősztrájkot a törvényhozásban, miután a parlamenti közvetítésekre vonatkozó szabályokkal kapcsolatos egyeztetések eredmény nélkül zárultak.

A tiltakozást az váltotta ki, hogy a szejm elnöksége január 1-jétől meg akarja változtatni a parlamenti közvetítésekre vonatkozó szabályokat; az újságírók többségét gyakorlatilag kizárná a szejm épületéből, a média a jövőben egy külön épületben kialakítandó sajtóközpontban dolgozhatna, bár a mostaninál jobb technikai körülmények között.

A felháborodást tovább fokozta, hogy a pénteki végszavazást a jövő évi lengyel költségvetésről az ülésterem blokádja miatt az egyik folyosón tartották meg. Az eljárás bírálói szerint ez törvény- és alkotmányellenes.

Andrzej Duda államfő vasárnapra tárgyalásokat tervezett az ellentétek rendezésére. Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke ugyancsak megpróbált megállapodást elérni, amihez felkérte Stanislaw Karczewskit, a szenátus elnökét, hogy szervezzen találkozót vasárnap a média képviselőivel. A megbeszélést követően Karczewski azt mondta, konszenzus született arról, hogy hétfőn ismét találkozzanak és megtárgyalják a konkrét javaslatokat.

A PAP lengyel hírügynökség idézte a szenátus elnökét, aki szerint "senki sem akarta korlátozni az újságírókat abban, hogy bejussanak a fontos politikai eseményekre".


MTI/para